Jó néhány évvel ezelőtt előnytelen szerződést kötött az önkormányzat a Parking Hungary Kft.-vel, most azon dolgoznak, hogy az együttműködést föl lehessen bontani. A cég hajlandó lemondani tulajdonrészének 100 százalékáról, jókora anyag ellenszolgáltatás fejében.
- Az önkormányzat számára ez elfogadhatatlan, ezért a testület felhatalmazza a polgármestert, hogy tovább tárgyaljon az ügyben – fogalmazott Fazekas Zoltán, fideszes képviselő.
Tizenhat és félmillió forintot kérne a cég, hogy ismét a város kezelésébe kerülhessenek a fizető parkolók. Ezt sokallják a helyi politikusok. A beszámoló alapján éves szinten 24 milliós bevételt produkál a cég, ennek az összegnek a kétharmadát a parkolójegyek megvásárlása, a fennmaradó harmadot pedig a kiszabott büntetések teszik ki. Az ügyben nincs döntés, vélhetően a szeptemberi tanácskozásra, de legkésőbb október végéig újra tárgyalják a kérdést Ózdon.
Két eskütételt is lezajlott a nyári szünet előtti utolsó ózdi tanácskozáson. Elsőként dr. Lengyel Elemér járult a grémium elé. Mint arról már korábban is szóltunk: Riz Gábor országgyűlési-képviselő még korábban lemondott önkormányzati mandátumáról, a Fidesz-KDNP pedig a választási ciklus hátralévő részére dr. Lengyel Elemért delegálta, aki belső tagként helyet kapott a gazdaságfejlesztési bizottságban is. Ugyanebben a bizottságban, külsősként dolgozhat a továbbiakban Fürjes Pál, aki egyébként a kormánypárt polgármesterjelöltje lesz Ózdon. Az előírásoknak megfelelően Fürjes Pál is letette az esküt a testület előtt.
- M. E. -