A támogatások zömmel lakossági és céges felajánlásokból származnak. A Nemzeti Segélyvonalon eddig 220 millió forint gyűlt össze, amelyet a fenti szervezetek között egyenlő arányban osztanak szét.
Az Ökumenikus Segélyszervezet a befolyt adományok alapján összesen félmilliárd forint értékű segítséget nyújtott, illetve nyújt a rászorulóknak. A katasztrófát követő hetekben a gyors segélynyújtás keretében több, mint 100 tonna tartós élelmiszert, ivóvizet, tisztitó- és tisztálkodó-, valamint fertőtlenítőszereket, ruhát juttatott el a rászorultaknak 18 településen, 25 millió forint értékben. A szervezet a többi pénzt – a Duna Televízió segélyakciójának összegét, azaz 304 millió, valamint a MTV és a Nemzeti Összefogás Alapítvány akcióiból befolyt 80 millió, és a különböző cégektől érkező mintegy 100 millió forintot – célzottan olyan területeken használja fel, amelyekre az állami támogatás nem tejed ki. Egyelőre hat településen több, mint 500 megrongálódott ház felújításában, ehhez műszaki szakemberek biztosításában, és ingóságok pótlásában segít – lehetőség szerint minden egyes családnak azok közül, amelyek ingatlana súlyosan sérült.
Több, mint 6.000 családnak nyújtott gyorssegélyt
A segélyezésben legnagyobb hagyománnyal rendelkező Vöröskereszt hazai árvízre elkülönített számlájára hétfőig közel 900 millió forint gyűlt össze. A szervezet az árhullámok levonulása után több, mint 6.000 családnak nyújtott gyorssegélyt, tartós élelmiszerek és tisztítószerek formájában. Ezzel párhuzamosan számos önkormányzatot is támogatott. Jelenleg 11 megyében és a fővárosban azon fáradozik, hogy az elmúlt három hónap extrém időjárása és az árvíz okozta károkat enyhítse és segítsen azoknak a rászorulóknak, akik önerejükből erre nem lennének képesek. A szervezet szinte minden érintett településre eljutott, illetve eljut – csak Borsodban 208 helységről van szó, országosan több, mint 300-ról -, összességében több tízezer családnak nyújtva segítséget. A kétség kívül legszélesebb körű akció keretében a befolyt támogatás zömét építőanyagokra, felújítási segítségre és ingóságok pótlására használják fel, de segíteni kívánnak a tanévkezdésben és a tartós zöldségfélék (pl. burgonya) pótlásában is.
A viharral már kevésbé tudtak foglalkozni a segélyszervezetek, noha a Vöröskeresztnél így is 16 millió forintot különítettek el erre a célra saját katasztrófakeretükből (az árvízkárosultaknak gyűjtött összegből természetesen egyetlen fillért sem használva fel.) Mint arról korábban már beszámoltunk, a megyében 10 településen segítenek építőanyagokkal a rászorulóknak, a kiszállítások ezen a héten vannak folyamatban.
Szigorú elszámolási kötelezettség
És ami a legfontosabb: valamennyi említett hazai segélyszervezet, kiemelten közhasznú tevékenységet folytatva nagyon szigorú elszámolási kötelezettséggel tartozik. A világ legnagyobb könyvvizsgáló cégei ellenőrzik programjaik elszámolását, emellett az évtizedes tapasztalat, a folyamatos nyilvánosság és átláthatóság nyújt garanciát arra, hogy a felajánlások pontosan oda és csak arra kerülnek felhasználásra, amire szántuk. Az Ökumenikus Segélyszervezet például a karitatív akciók összehangolására július 5-én külön együttműködési megállapodást is kötött a Belügyminisztériummal. A szervezetek állandó kapcsolatban állnak egymással és az árvízben, viharban érintett települések önkormányzataival annak érdekében, hogy az se forduljon elő: egy családot többen is támogatnak, míg egy másikat senki sem.
Megkérdeztük – Ön szerint eljutnak az adományok a rászorultaknak?
Horváth Jenő egy ízben már adakozott: – Csak reménykedni tudok abban, hogy azok, akik ezeket az adományokat, pénzeket kezelik, tisztességes és együttérző emberek. Mélységesen elítélendő lenne az, ha valaki öncélúan használná fel ezeket-tette hozzá.
Martinovszky Zsófia biztos abban, hogy jó helyre kerülnek a felajánlások: – Egy közeli ismerősünknek a házát elöntötte a víz, és hozzájuk maradéktalanul eljutott a nekik szánt segélycsomag – mesélte a fiatal lány.
- Én csak az érintett kezébe adnám az adományt vagy a pénzösszeget. Nem hinném, hogy mindig tiszta körülmények között folynak ezek a játszmák – mondta Varga Gyuláné.
- Úgy hiszem, hogy akik ezekben a körökben dolgoznak, azok gerinces emberek, és oda kerül a felajánlás, ahol szükség is van rá. Amikor mód van rá, én is mindig segítek – közölte Benkő László.
Sallai Letícia sem biztos benne, hogy minden rendben zajlik a legtöbb esetben: – Szerintem a tárgyi adományok célba érnek hiánytalanul, de a pénzből érzésem szerint le-le csipkednek egyesek. De ne legyen igazam – tette hozzá.
Bíró Gitta egyik ismerőse nemrég adakozott: – Ruhákat ajánlott fel az árvízkárosultaknak, de azt ő sem tudja biztosan, hogy eljutott-e a rászorultaknak. Ilyen pórul járt embereken nyerészkedni undorító dolog volna – tette hozzá.
- KM -