2010.05.17 07:03; Frissítve: 2010.05.17 07:03


Éjjel tovább folyt a védekezés

Vasárnap estére és éjszakára több helyen javult a helyzet, de a Sajó bőven adott munkát a védekezőknek.

Sajóecsegnél hatszáz méter ideiglenes töltést építettek és fedtek be fóliával. Több tízezer homokzsákot használtak fel, de így is voltak belterületi elöntések. A veszélyhelyzet még nem szűnt meg, mert a folyó vízállása még mindig nagyon magas. Mint Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövízig) árvízvédelmi osztályvezetője elmondta, a Sajó alsó folyásán alakulhatnak ki veszélyhelyzetek a hétfői nap folyamán, és az erőket a Hernádhoz is át kell csoportosítani – főleg Ócsanálos térségébe –, mert a megáradt Tolcsva patak vize jelentősen emelheti a Hernád szintjét. Szendrő térségében a Bódva is problémák forrása, a vízállás tetőzését a 3-4 héttel ezelőtti eddigi legmagasabb vízszint fölé várják a szakemberek. A Rakacaivíztározó is árvízi üzemmódban dolgozik.

Szikszón a Vadász patak öntött el több utcát. Éjfél után a miskolci, szerencsi és encsi tűzoltók csónakokkal mentettek ki negyven embert a víz által körülzárt házakból – adta hírül Bódi Zoltán, a Miskolci Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság sajtószóvivője.

ÉM


Vízátfolyások miatt lezárt útszakaszok:

3.sz főút Szikszó belterületén a Vadász-patak áradása miatt teljes útzár.

2127 sz. út Csécse-21 sz. főút között vízátfolyás miatt teljes útzár.

2128 sz. út Szarvasgede-Csécse között vízátfolyás miatt teljes útzár.

37 sz. főút Sátoraljaújhely belterületén a Ronyva áradása miatt teljes útzár.

3705 sz. út Abaújkér-Baskói bekötő út között vízátfolyás miatt teljes útzár.

2622 sz. út Szikszó-Alsóvadász között vízátfolyás miatt teljes útzár.

Elzárt település Alsóvadász !!!!

2615 sz. út Ládbesenyő-Edelény között 40-50 cm magas vízátfolyás miatt teljes útzár.

2505 sz. út Lillafüred felső alagút 40 cm magas vízátfolyás. Az utat lezárni nem lehet mivel a Vízművek tehergépjárművei csak erre tudnak közlekedni (lakossági ivóvíz szállítás). Közlekedni csak tehergépjárművel és autóbusszal lehetséges.

2519 sz. út 2505 út – Bükkszentlászló között útbeszakadás miatt

2603 sz. út Sajókaza-Felsőnyárád között 50 cm magas vízátfolyás miatt

2619 sz. út Szirmbesenyő Coca-Cola telep és Sajóvámos között a Sajó áradása miatt lezárva.

Terelés a 25 sz. út és az Eger belterületi (Ipartelepi út2501 sz. út Eger belterületén a 0+800-1+800 km között az Eger patak) K2 úton. MEGSZÜNT 2010.05.17. 5:30

37sz. út Sátoraljaújhely határátkelőnél vízátfolyás miatt Lezárva, Személyforgalom a kishatáron át, kamion forgalom szünetel a Szlovák oldal felöl is.

2518 sz. út Dédestapolcsány – Csernely (Nyekézseny belterületén) között vízátfolyás miatti

lezárása MEGSZÜNT 2010.05.17. 6:00

2613 sz. út Meszes –Rakaca között vízátfolyás miatt lezárva

2624 sz. út Felsőgagy-Krasznokvajda között útcsúszás miatt Lezárva

32103 sz. út Adács-Vámosgyörk között vízátfolyás miatt lezárva

26103 sz. út Sajógalgóci bekötő Lezárva

26 sz. út Vadna és a Hosszúrévi Sajó-híd között Lezárva

2418 sz. út Detk területén lezárva

26115 sz. út Szögliget belterületén Ménes patak áradása miatt Lezárva

25127 sz. út Tardonai út vízátfolyás miatt Lezárva, Tardona megközelíthető Kazincbarcika felől.

2505 sz. út Miskolc belterületén a Lorántffy útnál a Szinva áradása miatt lezárva:

A Sajó áradása miatt lezárásra került a 36107. sz. út szelvényekben Tiszaújváros – Kesznyéten között lezárva:

2621 sz. út Abaújlak – Kupa között vízátfolyás miatt lezárva

2616 sz. út Tomor és Lak között vízátfolyás miatti Lezárást Megnyitották: 2010.05.17. 3:30

2622 sz. út Alsóvadász – Homrogd között vízátfolyás miatt Lezárva

2517 sz. út Radostyán – Parasznya között vízátfolyás miatti Lezárást Megnyitották: 2010.05.16. 23:05

2609 sz. út Izsófalva belterületén vízátfolyás miatt lezárva

A Bódva áradása miatt lezárásra került a 26118 sz. út, Tornabarakony és Tornaszentandrás nem megközelíthető

A Bódva áradása miatt lezárásra került a 2629 sz. út Komjáti felől. Bódvalenke megközelíthető Hídvégardó irányából Lezárva

3703 sz. út 3 út –Halmaj között vízátfolyás miatt lezárva

2523 sz. út Putnok – Borsodbóta között víz átfolyás miatt lezárásra került.

Sajóvelezd elzárt település

3708 sz. út Pálháza belterületén, 37125 sz. út Pálháza Kishuta között vízátfolyás miatt lezárva

3 sz. út vízátfolyás miatt teljes zár. Terelés a régi 3 útra.

3718 sz. út vízátfolyás miatt teljes útzár.

2519 sz út bal oldalon földcsuszás miatt,vízátfolyás Lezárva, Közlekedni csak szgk-val. Tehergépkocsi és autóbusz nem fér el.

2517 sz. út vízátfolyás miatt Varbó- Parasznya közötti lezárást Megnyitották: 2010.05.16.23:05.

A Sajó áradása miatt lezárásra került a 2523. sz. út 1+600 – 3+000 km. Szelvényekben Putnok – Borsodbóta között.

A Sajó áradása miatt lezárásra került a 2603 sz. út 0+000 – 1 +235 km szelvényekben a 26-os út – Sajókaza között.

3601 sz. úton a Muhi-Köröm között közlekedő komp nem üzemel

3601 sz. út Muhi – Köröm között a magas vízállás miatt lezárva

26 sz. főút 38+900-39+050 km között Putnok külterületén jobb oldalon félpályás útlezárás vízátfolyás miatt.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON - Árvíz
Havazás – Még két út járhatatlan Borsodban
Miskolc, 2012. február 8., szerda (MTI) - A hófúvások emelte torlaszok miatt szerda délután még két út volt [...] tovább »
Bevezették a „teletank” rendszert a jégtörőknél
Borsod-Abaúj-Zemplén - A folyók intenzív jegesedése miatt mintegy 150 ezer liter üzemanyagot felhasználva, [...] tovább »
Folyamatosan változik a helyzet megyénk útjain
Miskolc - Továbbra is bizonytalan a menetrendszerinti autóbuszjáratok közlekedése a Miskolc-Kesznyéten és [...] tovább »
Jeges készenlétben a vízügy
Borsod-Abaúj-Zemplén - A Tiszán – kisebb megszakításokkal – teljes hosszában 10-20 centis állójég van [...] tovább »
Havazás – Még három út járhatatlan Borsodban
Miskolc, 2012. február 6., hétfő (MTI) - Három út még hétfőn kora este is járhatatlan volt a hófúvás miatt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása