2008.12.13 09:58; Frissítve: 2008.12.13 09:58


Éjjel is figyelnek a miskolci kamerák

Éjjel is figyelnek a miskolci kamerák
Miskolc – Éjjel is látnak az új, miskolci térfigyelő kamerák. Nemcsak látnak, hanem néznek is.

Ahogy azt korábban megírtuk, bővül a miskolci térfigyelő kamerák hálózata. Vagyis: bővült. Pár napja már működnek az új kamerák, amelyeket most „mutattak be” a sajtó képviselőinek.

Káli Sándor polgármester, dr. Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya, Nyírő Pál, a város közbiztonsági tanácsnoka és Papp Tamás, a közterület-felügyeleti főosztály vezetője tartotta a tájékoztatót, amelyen részt vett a kivitelező budapesti cég (az Erando Kft.) műszaki igazgatója, Kandolka László. (Közbeszerzéssel választották ki őket – hangzott el.)

 „Ingyen” működnek

Okkal várják Miskolcon is a közterületeken elkövetett bűntettek és szabálysértések számának csökkenését a kameráknak köszönhetően, mindenütt ez a tapasztalat. (Miskolcon is, hiszen már eddig is voltak kamerák.) Megelőző, elriasztó szerepükön túl arra is alkalmasak, hogy a rögzített képek alapján bűnügyeket derítsenek fel a térfigyelő rendszer segítségével.
A rendszer kiépítése 15 millió forintba került, üzemeltetése lényegében „semmibe”, mert mind a két végponton – a rendőrségen és a közterület-felügyeletnél – műszakban, a fizetésükért figyelik a monitorokat az azzal megbízottak. Az adatokat csak a rendőrségen rögzítik.

Egy kamerát szereltek fel a Petőfi téren, kettőt a Hősök terén, kettőt a Dr. Antall József téren, egyet a „Villanyrendőrnél”, kettőt a Szinva teraszon. És van egy mobil kamera, a közterület-felügyelet autójába szerelve.

Jövőre bővülne

Szinte mindent látnak ezek a kamerák: 26-szoros nagyításra képesek, a felvételeken az elkövető arca is felismerhető. Úgynevezett speed dóm kamerákról van szó, amelyek 360 fokban körbeforgathatók.
Elhangzott: a miskolci közterület-felügyelet újabb pályázatot nyújtott be, jövőre szeretnék tovább bővíteni a rendszert. 50 millió forintra pályáznak, amiből 25-28 új kamerát tudnának felszerelni. Igény van bőven, többek között játszótereket védenének, azután nagyon kellene Diósgyőrbe, elkelne a Martin-Kertvárosban és egyebütt. Miskolcon jelenleg 24 kamera van: az Avason és a belváros egy részén.

Kameraképnéző

A megye több településén van – vagy lesz – térfigyelőkamera-rendszer. Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa egyebek között elmondta: mindenütt az a tapasztalat, hogy komoly bűnmegelőző hatásuk van a kameráknak. Tiszaújvárosban, ahol főleg a szórakozóhelyek környékén szereltek fel ilyeneket, nagy mértékben csökkent a garázdaságok-szabálysértések száma. 2005. március 1-étől 9 kamera működik, 2007-ben további 6-ot szereltek fel. Ezek a kamerák a város kétharmadát látják. Ózdon most december 1-étől lépett be 10 kamera. Kazincbarcikán még nincs, de pályáznak, jövőre szeretnék kiépíteni a rendszert. Ami nagyban segíti a rendőrség munkáját.

SZG

Kapcsolódó cikkek:

  • webkamera.boon.hu
  • Hol lesznek térfigyelő kamerák Miskolcon?  
  • A térfigyelő buktatta le a miskolci elkövetőt  
  • << vissza a BOON főoldalára


    Cikk ajánlása

    Hozzászólok
    Mi a véleményed?
    Hozzászólások szürése  | 
    HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



    LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
    A miniszter támogatná Miskolctapolcát
    Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
    Négyen sérültek meg a balesetben Miskolcon
    Miskolc - Személyi sérüléssel végződött az a közlekedési baleset, ami Miskolcon történt a Bajcsy-Zsilinszky [...] tovább »
    Hoffmann Rózsa: a Nemzeti alaptantervet nagy konszenzus övezi
    Edelény, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Nemzeti alaptantervet (NAT) nagy konszenzus övezi, egy ezerfős mintán [...] tovább »
    Arcok a megyéből: Molnár Ágnes – A hajrázás szentháromsága
    Miskolc - Ági számára a cheerleading nem munka, hanem elhivatottság. tovább »
    Görgey 4. – Terhes örökségből önkormányzati hotel
    Miskolc - Mire alapozza bizakodó hotelterveit a város? Ezt nem tudtuk meg. A vállalkozó tulajdonosok véleményét igen. tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés