„Nem csak én, de még az iskolánk 6 cigány származású dolgozója is úgy érzi: nem tett jót a köztársasági elnök, amikor kegyelmet gyakorolt a gyermekeiket rendszeresen iskolába nem járató kazai szülőkkel szemben” – jelentette ki Izsó Pál, a sajókazai Általános Iskola igazgatója. – Nem csak egyetlen gyermekük hiányzásával és egyetlen tanévben volt ugyanis probléma. Mi igyekeztünk betartatni a törvényes utat, aminek a végén ott lebeg a börtönbüntetés is a kötelezettségüket be nem tartó szülők feje fölött, most viszont úgy érezzük, végképp eszköztelenné váltunk. Épp szerdán volt hasonló okból konfliktusom egy szintén cigány származású szülővel, aki a felmentés nyomán azt vágta a fejemhez: hallotta a tévében, hogy mostantól nem bünteti a törvény az iskolakerülést. Ezt szűrték le a kegyelmi határozatból – kesergett az igazgató.
Egy osztályt ugrott félévkor
A mostani tanév úgy indult, hogy a hatgyermekes családból egy fiú a nyolcadikat kezdte, három fiatalabb pedig az elsőt, a másodikat és a harmadikat. Az év folyamán a nagyfiúnak élettársa lett, azóta ő is hol jár, hol nem. A 12 éves Anna, a notórius hiányzó félévkor rendkívüli osztályozó vizsga nyomán átkerült harmadikba, a testvéréhez – tudtuk meg Izsó Páltól, a sajókazai Általános Iskola igazgatójától.
– Amikor a bírósági eljárás nyomán a figyelem középpontjába került a család, némileg megszeppentek, s ritkultak a hiányzások. De csak egy ideig tartott, egy hónapja pedig egyiküket sem láttuk. A legidősebb fiúnál felmerült a fertőző betegség gyanúja, majd több tanulónknál is hasonló tünetek jelentkeztek, ezért megkértük az orvosunkat, szűrje végig az egész iskolát. Több gyermeknél beigazolódott a rühesség, a nevezett testvérek mindegyikénél is, néhányan pedig a tetűszűrésen akadtak fenn. Az összes gyerek meggyógyult már, kivéve ennek a családnak a gyermekeit. A múlt héti családlátogatáskor egyetlen gyermeket sem leltünk otthon. Az orvos érdeklődésünkre elmondta: ezek a gyerekek nem gyógyultak meg, de nem is tartják be az ő utasításait, s nem jelennek meg rendszeresen az ellenőrző vizsgálatokon.
Úgy érzi: eszköztelenek lettek
– Azt még megértem, hogy az anyánál kegyelmet gyakorolt a köztársasági elnök, hiszen ott a legkisebb gyermek, akit talán még szoptat is, de az apánál nem látom indokoltnak. Most már végképp eszköztelennek érzem az iskolát, nem tudom, mitévők legyünk az olyan szülőkkel szemben, akik nem fogják fel, hogy gyermekeik (ráadásul ez esetben nem is rossz képességű gyermekeik) számára az egyetlen kiutat jelenlegi helyzetükből a tanulás jelentené – összegezte az igazgató, végül hozzáfűzte: „A köztársasági elnök úr Budapestről a Sándor Palotából ítéli meg a helyzetet, én pedig itt élek ezek között az emberek között, 30 éve, ez lehet a véleménykülönbség oka.”
Nem örülnek a köztársasági elnök kegyelmének Sajókazán
fuggetlen | 2010.03.20 17:49
Budapest, Sajókaza – A sajókazai általános iskolában szombaton úgy nyilatkoztak: nem örülnek annak, hogy Sólyom László köztársasági elnök kegyelmet adott annak a párnak, akiket tavaly õsszel jogerõsen összesen tizenhat hónap letöltendõ börtönbüntetésre ítéltek gyerekeik iskolai hiányzásai miatt. Az iskola szerint ezzel a döntéssel az utolsó eszközt is kivették a kezükbõl, hogy a rendszeresen lógó diákokat az iskolában tartsák.
Börtönbüntetés a szülőknek gyerekeik iskolai hiányzásáért Sajókazán
fuggetlen | 2009.09.09 18:50
Sajókaza – Börtönbüntetésre ítéltek egy sajókazai anyát és apát, mert a gyerekeik rendszeresen igazolatlanul hiányoztak az iskolából.
Sajókaza: ahol “álmodik” a nyomor…
boon | 2009.01.20 07:45
A filmszakma neves személyiségei is segítenek a sajókazai szegényeken: gyűjtést szerveztek… A történet közismert. Börtönbüntetés fenyegeti azokat a sajókazai romákat, akik mélyszegénységben élnek, s lopják az áramot.