2010.08.10 09:47; Frissítve: 2010.08.10 09:47


Dupla totálkár Mezőkövesden

Mezőkövesd – Az ittas tolvaj totálkárosra törte a lopott autót, előtte két helyre is besurrant. A tizenhétszeresen büntetett férfi újra előzetes letartóztatásba került.

A napokban egy mezőkövesdi garázs feltörése után a tolvaj beült az ott tárolt autóba. Nem indult azonban zökkenőmentesen a tolvajtúra, hiszen a 33 éves férfi ittas állapota miatt rossz útra tévedt. A lopott autót ugyanis néhány méter megtétele után totálkárosra törte, és még két másik a közelben parkoló személygépkocsiban is komoly károkat okozott.

A rendőrségre tett bejelentést követően a járőrök a helyszín közelében elfogták az elkövetőt. A bűnügyi őrizetbe vett gyanúsított kihallgatása során kiderült, hogy garázs feltörését megelőzően még két ingatlanban is járt. Az egyik épülőfélben lévő házból azonban nem hozott el semmit, a másik helyen levert egy fazekat. A csörömpölésre felébredt háziak láttán pedig elmenekült a szihalmi elkövető, így innen is üres kézzel távozott.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a 33 éves szihalmi férfival szemben, akit a rendőrség előterjesztése alapján a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A 33 éves gyanúsított eddig 17 alkalommal volt már büntetve vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt – tájékoztatta a Borsod Online-t Dobi Tamás, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Iroda munkatársa. 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK BOON Sziréna
Négyen sérültek meg a balesetben Miskolcon
Miskolc - Személyi sérüléssel végződött az a közlekedési baleset, ami Miskolcon történt a Bajcsy-Zsilinszky [...] tovább »
Jobbik: két év alatt sem lett rend
Miskolc - „Miskolc polgármestere szerint a Fidesz soha nem ígért rendet két hét alatt.” tovább »
Elzárás, pénzbírság a szabálysértőknek Kazincbarcikán
Kazincbarcika - Egy nap alatt három szabálysértési őrizetben lévőt állítottak Kazincbarcikán bíróság elé a [...] tovább »
Két évre eltiltottak a vezetéstől egy szlovák állampolgárt Magyarországon
Miskolc, 2012. május 23., szerda (MTI) - Ittasan vezette személyautóját egy szlovák állampolgár Bogácson, [...] tovább »
Előzetesbe került a sajóvelezdi zsaroló
Miskolc, 2012. május 23., szerda (MTI) - A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a 38 éves férfit, akit [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés