Az elmúlt egy évben igen szomorúra sikeredett történet folytatásának egyik szerepelője ugyanaz a török befektető, aki 70 millió forinttal már két hónapig finanszírozta 157 kohász Difós foglalkoztatását. Az Észak-Magyarország információi szerint az elmúlt hetekben intenzív tárgyalást folyatott a diósgyőri kohászat vagyonát jelenleg birtokló ÖKO-FERR Kft. tulajdonosaival, valamint a kormány képviselőivel is. A működés szempontjából sikertelennek tekinthető felszámolási eljárás lezárása után is érdeklődik ugyanis a társaság iránt, s ő olyan érdeklődő, akinek a hírek szerint birtokában van a diósgyőri kohászat működtetéséhez, mi több felvirágoztatásához szükséges három legfontosabb dolog: pénz, piac és akarat. Már csak a pozitív döntésre vár, hogy a tervezett projektet mielőbb elindíthassa.
Hogyan segíthet a kormány?
A másik szereplő a kormány, akitől azt várja a befektető, hogy vegye ki a részét a történet folytatásában. Nem tőkebefektetéssel, hiszen az uniós megállapodás alapján a kormány nem támogathatja a kohászatot. Ugyanakkor hosszú lejáratú, kedvezményes hitelt biztosíthat a befektető számára. Az ugyanis egy dolog, hogy a társaság vagyonának és az energiszolgáltatónak a megvásárlásához, az újrainduláshoz és a működéshez szükséges több milliárd forintnyi forgótőkével rendelkezik, ám a gazdaságos működéshez elengedhetetlen fejlesztésekhez mégegyszer ekkora forrásra van szükség – egy új hengermű építését, az acélmű korszerűsítését és az egyéb szükséges fejlesztéseket szeretnék a hitelből megoldani.
Akár 4-5 ezer munkahely
Ha sikerül rövid időn belül megállapodni minderről, akkor a július 28-ai születésnapot már méltó módon ünnepelné a befektető. Szeptemberben pedig indulással terveznek. Ez azt jelentené, hogy pár hónapon belül 500-550 embernek adna ismét munkát a diósgyőri kohászat. S mivel ezzel párhuzamosan a Diósgyőri Öntödét is megvenné a befektető, további 180-200 fő foglalkoztását ígérik. Emellett további 4-5 ezer közvetett munkahely teremtésével lehet számolni, valamint a kohászat területén fenmaradó barnaterületekre további török befektetőket szeretne idecsábítani. Megállapodás híján viszont valószínűleg örökre az enyészeté lesz a dicső múltú diósgyőri kohászat…
ÉM/UM