2010.02.26 14:36; Frissítve: 2010.02.26 14:36


DAM: újabb egy hónap

Miskolc – Egy hónappal tovább dolgozik a DIFO Kft. kötelékében a felszámolás alatt álló DAM 2004 Kft. 157 egykori dolgozója – tudatta közleményben Perpék Ildikó, a kohászat felszámolóbiztosa az Észak-Magyarországgal.

Ugyanezt a hírt hallotta az a 157 ember, aki november elejétől részt vesz az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ által indított 4 hónapos foglalkoztatási programban. A program ugyanis február 28-án zárul, így időszerűvé vált a tájékoztatás a jövőjüket illetően.

Mint az a közleményből kiderül, a program keretében – a téliesítési feladatokat is ellátva – sikerült biztosítani a gyár állagmegóvását,  a legfontosabb újraindítást előkészítő feladatok végrehajtását a befektetők is tapasztalhatták az elmúlt hetekben-hónapokban. Ez is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy reményeink szerint rövidesen – a vitatott és eddig tisztázatlan kérdések lezárása után –, a szerződés előkészítése és aláírása, valamint az új tulajdonos birtokba lépése megtörténjen – fogalmazott Perpék Ildikó.

Mint jelezte: a befektetői szándék megerősítését szolgálta az a pénteki bejelentés is, mi szerint 2010. március 1-je és 31-e között a programban érintett 157 főt  tovább foglalkoztathatja a felszámoló. Ezt a befektető pénzügyi kockázatviselésével és a DIFO Kft. közreműködésével teheti meg.

A munkaerőpiaci alapból finanszírozott program ugyan február 28-ával lezárul, a befektető vállalásának és a DIFÓ Kft. közreműködésének köszönhetően március végéig tovább dolgozik a felszámolás alatt álló diósgyőri kohászatban az a 157 fő, akikre a gyár újraindításakor számolnának. Mint azt Perpék Ildikó, a DAM 2004 Kft. „f.a.” felszámolója az Észak-Magyarországgal tudatta, a befektető vállalta az is, hogy a technológia újraindítási munkálatait további pénzügyi fedezet biztosításával, különféle karbantartási, felújítási anyagok vásárlásával és rendelkezésre bocsátásával felgyorsítja. Ezzel párhuzamosan minden érintett fél a szerződések véglegesítésében és megkötésében érdekelt, amelyre a jelenlegi helyzetet is figyelembe véve legkésőbb 2010. március 25. napjáig kerülhet sor.

Mint fogalmazott: „Reményeink szerint ezt követően a jelenlegi 157 fős létszámon túl további munkavállalók munkába lépése is ütemezetten várható és a befektető új tulajdonos üzleti elképzelései szerint a kohászat újraindítása is megtörténik.” Hozzátette: a befektetők ezt követően kívánják tájékoztatni elképzeléseikről a nyilvánosságot.

 

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Elűzik a telet Ózdon
Ózd - A Bárka Színpad megszakítás nélkül már a tizenkettedik télűző felvonulását tartja meg Ózdon. tovább »
Ülésezik a miskolci közgyűlés
Miskolc - Csütörtökön tartják a februári, testületi ülésüket a miskolci képviselők. Munkatársunk helyszíni [...] tovább »
Arcok a megyéből: Kellett már az a libabőr
Miskolc - Rádiózott, dolgozott multicégnél. Jelenleg tanít és nem mellékesen a nagyszerű Holdviola zenekarban [...] tovább »
Nézőpont: Méltóságmenet
A közelmúltban néhányan elgyalogoltak Miskolcról Budapestre, hogy felhívják a figyelmet a megyénkben [...] tovább »
Fergeteges volt a farsang Krasznokvajdán
Krasznokvajda - Humoros műsorral kezdődött és vidám tánccal fejeződött be a farsang Krasznokvajdán. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása