2010.05.6 15:52; Frissítve: 2010.05.6 15:52


DAM: itt a vége?

DAM: itt a vége?
Miskolc – Szélnek eresztik a dolgozókat, újra reménytelennek tűnik a diósgyőri kohászat helyzete.

Az utolsó pillanatban elállt a vételi szándéktól a nemzetközi befektetőcsoport többségi tulajdonosa, így újra reménytelennek – tudta meg a csütörtök délutáni  tájékoztatón az a 157 fő, aki november óta dolgozott a DIFÓ Kft.-nél. Bár továbbra is folynak a tárgyalások a befektetővel, illetve igyekeznek új befektetőt találni, jelen helyzetben nem tudják tovább finanszírozni a dolgozók foglalkoztatátását, mindenkinek felmondanak.

A rendkívül rossz világgazdasági környezet ellenére reménykeltő tárgyalásokat folytattunk külföldi érdekeltségű szakmai befektetetőkkel, akik a megalapított Diósgyőr Steel Kft. projekt cégen keresztül szerződésekben vállalták a gyár újraindítását, illetve a MAT-programban 2010. február 28-ig foglalkoztatott létszám 2010. március 1-e és május 10-e között felmerült bérköltség finanszírozását. Ez mindenkit bizakodással töltött el. A befektetőnek május 5-ig kellett volna átutalni a vételárat a DAM  2004 Kft. „fa” vagyonának kivásárlásához, ez azonban nem történt meg, mert a Diósgyőr Steel Kft. többségi tulajdonosa elállt vételi szándékától – közölte az Észak-Magyarországgal Perpék Ildikó, a DAM 2004. Kft. „f.a.” felszámolója.
A hogyan továbbról nem tudott nyilatkozni a felszámolás alatt lévő társaság vagyonára kiírt pályázat nyertese.


Kapcsolódó cikkek:

DAM: feléled a kohászat
Miskolc – Végéhez közelednek a befektetői tárgyalások a diósgyőri kohászat vagyonára.

Klaszter: életet vinni a DAM-ba
A diósgyőri iparterületen működő 25 gazdasági társaság, az önkormányzat és a Bay Zoltán Közalapítvány, valamint két helyi kutatóintézet összefogásával kedden megalakult Miskolcon a Diósgyőri Anyagtudományi és Innovációs Technológiai Klaszter (DATIK).

DAM: újabb egy hónap
Egy hónappal tovább dolgozik a DIFO Kft. kötelékében a felszámolás alatt álló DAM 2004 Kft. 157 egykori dolgozója – tudatta közleményben Perpék Ildikó, a kohászat felszámolóbiztosa az Észak-Magyarországgal.

DAM: Lejár a DIFÓ-s foglalkoztatás, hogyan tovább?
Miskolc – Péntek délutánra összehívták a diósgyőri acélmű (DAM 2004 Kft.) dolgozóit. A gyűlésen feltehetően a gyár további működéséről lesz szó – olvasható az egyik miskolci hírportálon, akiknek Ágotai József, a felszámolás alatt álló társaságban működött Vasas Szakszervezet elnöke részben megerősítette az információt.

Elkelt a diósgyőri acélmű?
Miskolc – Pénteken délutánra összehívták a diósgyőri acélmű (DAM 2004 Kft.) dolgozóit. A gyűlésen feltehetően a gyár további működéséről lesz szó. A mikom.hu értesülései szerint egy török-szír befektető csoport vásárolja meg a DAM 2004 Kft-t.




Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Gazdaság
Több tízezer devizahiteles rögzített árfolyamával szórakoznak
Az előző árfolyamrögzítés óta több pozitív változás történt, ezek többsége az új mentőcsomagot [...] tovább »
Kósa sem érti az Európai Bizottság döntését
A Fidesz ügyvezető alelnöke megalapozatlannak és méltánytalannak tartja az Európai Bizottság javaslatát, amely [...] tovább »
BÉT – Vegyes várakozások a csütörtöki nyitásra
Budapest, 2012. február 23., csütörtök (MTI) - Vegyes várakozásokat fogalmaztak meg a csütörtöki budapesti [...] tovább »
Devizapiac – Erősödött a forint reggelre
Budapest, 2012. február 23, csütörtök (MTI) - Valamennyi fontosabb nemzetközi devizával szemben kissé [...] tovább »
Kritikus pont az államadósság szerkezete
Budapest - A szakértő szerint az a lényeg, hogy az államadósságon keresztül ne növeljük az ország [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása