2010.03.29 12:42; Frissítve: 2010.03.29 12:42


Bringás reggeli a miskolci belvárosban

Bringás reggeli a miskolci belvárosban
Miskolc – Március 29-én indult útjára a tavaszi Bringázz a Munkába! országos kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésben – Miskolcon is.

A kampány célja a kerékpározás népszerűsítése, a munkahelyre kerékpárral közlekedők számának növelése, ezáltal egészségesebb és jobb hangulatú közösség és élhetőbb környezet kialakítása, valamint a mindennapi kerékpározás elterjesztésével a környezetet károsító egyéni gépjármű használat kiváltása. – tudtuk meg Pál Viktortól, a Magyar Kerékpárosklub “Cselekedj helyben- a kerékpározásért” program projektkoordinátorától, aki társaival ma reggel 7 és 9 óra között a Városház téren várta az arra kerekezőket.

A kampány március 29-tól április 30-ig tart majd, és a regisztrálóknak 5 hét alatt legalább 8 alkalommal kell majd tekerniük, hogy a teljesítők közé kerülhessenek. Minden teljesítő garantált ajándékba részesül, és ezen kívül értékes nyeremények is kisorsolásra kerülnek majd a résztvevő bringások között a kampány záró rendezvényén május 18.-án.

(JLI)

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Havazás – Több térségben másodfokú riasztás van érvényben a hófúvás miatt
Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Hófúvás miatt Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Békés, Hajdú-Bihar, [...] tovább »
A benzinárak miatt demonstráltak
Miskolc - Szombaton délelőtt tíz óra körül rendben elindult az az autókonvoj, amelynek tagja a magas [...] tovább »
A fal állította meg az ittas sofőrt Miskolcon
Miskolc - Anyagi káros közlekedési baleset történt pénteken éjjel Miskolcon. tovább »
Alexandra, a nap szépe
Ózd - Alexandra ózdi közgazdász szakos diáklány szerint: Hideg van? És? Inkább most, mint nyáron! A [...] tovább »
Havazás – OKF: senki ne induljon útnak autóval a heves havazásban!
Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) - Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, senki ne [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása