2010.05.27 12:22; Frissítve: 2010.05.27 12:22


Bartók+ Európa: immár tizedszer

Bartók+ Európa: immár tizedszer
Miskolc – Hamarosan nyit az operafesztivál, 27 ország mutatkozhat be Bartók+ Európa címen.

A gazdasági válság az operafesztivált sem kerülte el, így nehéz anyagi körülmények között indul a tizedik, jubileumi rendezvény, mondta a tegnap tartott sajtótájékoztatón Bátor Tamás fesztiváligazgató. Egyben köszönetet mondott a város vezetésének, aki melléjük állt, és hitellel, előfinanszírozással előlegezték meg azt az összeget, amit bár a kormány beígért, de még csak a pályázatot sem írta ki rá.

– Túl kell lépni a problémákon – jegyezte meg, de mégis muszáj volt azzal folytatnia a tájékoztatót, hogy felsorolta, mely előadásokat kellett lemondaniuk a pénzproblémák miatt. (Lsd. keretes írásunkat.)

Az operafesztivál június 9-én elkezdődik, a Bartók+ Európa címet viseli az idén: 27 európai országot tervez bemutatni. Erről Kormos Vilmos, a polgármesteri hivatal főosztályvezetője beszélt. Elmondta, tíz éve, amikor először szóba került a fesztivál megszervezésének a gondolata, sokan pesszimistán beszéltek az ötletről: egy ipari városhoz nem passzol az opera. Ám a tíz év bizonyította, hogy nem csak országos, de európai szinten is elismert rendezvénnyé nőtte ki magát, melynek 100 ezres nagyságrenddel mérhető a látogatottsága.


Tizenkét napon át

Bátor Tamás nemzetközi ismertségről is beszámolt, hangsúlyozta, New Yorkban is, Spanyolországban is emlegeti a szakma a miskolci fesztivál nevét, programját. A tizenkét napos fesztivál alatt sok izgalmas program várja az érdeklődőket. Bátor Tamás ez alkalommal azokat emelte ki, melyekkel a szélesebb közönség felé nyit a szervezőség: a Republic együttes 30 perces komolyzenei blokkal is kedveskedik június 11-én a jégcsarnokban, másnap pedig Tarja Turunen lép ugyanott színpadra. Koncertje felől már több mint 40 országból érdeklődtek, és ezernél is több jegyet sikerült rá eladni.


 Jó tudni

Elmarad

június 12., 17.00: Avasi tempolm: Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus műsora
június 12., 18.00: Művészetek Háza: Pár-Ének
június 13., 15.00: Kodály Zoltán- Háry János
június 16., 20.00: Jules Massanet: Don Quihote- a Szófiai Nemzeti Opera és Balett vendégjátéka

Műsorváltozás

június 13., 21.00: A fából faragott királyfi helyett Csajkovszkij: Hattyúk tava (Kassai Állami Színház balettegyüttesének vendégjátéka)

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Négyen sérültek meg a balesetben Miskolcon
Miskolc - Személyi sérüléssel végződött az a közlekedési baleset, ami Miskolcon történt a Bajcsy-Zsilinszky [...] tovább »
Hoffmann Rózsa: a Nemzeti alaptantervet nagy konszenzus övezi
Edelény, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Nemzeti alaptantervet (NAT) nagy konszenzus övezi, egy ezerfős mintán [...] tovább »
Arcok a megyéből: Molnár Ágnes – A hajrázás szentháromsága
Miskolc - Ági számára a cheerleading nem munka, hanem elhivatottság. tovább »
Görgey 4. – Terhes örökségből önkormányzati hotel
Miskolc - Mire alapozza bizakodó hotelterveit a város? Ezt nem tudtuk meg. A vállalkozó tulajdonosok véleményét igen. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés