2010.07.21 14:56; Frissítve: 2010.07.21 14:56


Azonnali intézkedések a Búza téri piac melletti illegális árusítás felszámolására

Miskolc – Káli Sándor: “A Búza téri piac környékén is rendnek kell lennie” – Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának sajtóközleménye.

A Miskolci Piac Zrt. – a piac tér területén dolgozó kereskedők, őstermelők, kistermelők elégedetlensége miatt – azzal a kéréssel kereste meg Miskolc polgármesterét, hogy segítsen felszámolni a Búza téri piac és a Kertész Áruház közötti területen folyó illegális árusításokat.

Káli Sándor polgármester a Közterület Felügyelet vezetőjétől kért tájékoztatást az ügyben. Papp Tamás arról számolt be, hogy a Közterület Felügyelet – együttműködve a rendőrséggel – az elmúlt időszakban több alkalommal kérte az árusokat, hogy jogellenes tevékenységüket fejezzék be és szabályos körülmények között kulturált módon, termékeiket a piacon belül értékesítsék.

Több esetben kellett az illegális tevékenységet a jogszabályi kereteken belül szankcionálni, illetve a közterület felügyelőknek el kellett kobozniuk a termékeket. Ezzel egyidejűleg olyan jelzéseket is kapott a Közterület Felügyelet, hogy elsősorban az idős emberek kárára több bűncselekmény is történt. Sajnos a jó szándékú kérés, figyelmeztetés, eseti szankcionálás sem vezetett eredményre.

Káli Sándor polgármester ezek után úgy döntött a jogszabályokat betartó többségi kereskedők érdekében, hogy a Búza téri piac melletti gépkocsi parkoló területére még ezen a héten helyezzék át az úgynevezett Közbiztonsági Pontot és a fenti tevékenységek megakadályozására a területen állandó közterületi felügyeleti ellenőrzés legyen.

Miután a Miskolc Piac Zrt. tájékoztatása szerint a Vásárcsarnok területén biztosítani tudnak asztalokat, őstermelőknek és kistermelőknek egyaránt, Miskolc polgármestere arra kéri az illegális árusítási tevékenységet végzőket, hogy szabályozott, törvényes körülmények között – termékeiket hasonlóan más kereskedőkhöz – a Búza téri Piac területén értékesítsék.

Ennek betartása érdekében – a társszervek bevonásával – folyamatos ellenőrzéseket végez majd a Közterület-Felügyelet az illegális árusítást folytatók körében.

- Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Négyen sérültek meg a balesetben Miskolcon
Miskolc - Személyi sérüléssel végződött az a közlekedési baleset, ami Miskolcon történt a Bajcsy-Zsilinszky [...] tovább »
Hoffmann Rózsa: a Nemzeti alaptantervet nagy konszenzus övezi
Edelény, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Nemzeti alaptantervet (NAT) nagy konszenzus övezi, egy ezerfős mintán [...] tovább »
Arcok a megyéből: Molnár Ágnes – A hajrázás szentháromsága
Miskolc - Ági számára a cheerleading nem munka, hanem elhivatottság. tovább »
Görgey 4. – Terhes örökségből önkormányzati hotel
Miskolc - Mire alapozza bizakodó hotelterveit a város? Ezt nem tudtuk meg. A vállalkozó tulajdonosok véleményét igen. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés