A június eleji árvízbenFelsőzsolca 80 százaléka került víz alá, házak százai dőltek össze vagy rongálódtak meg, a károk felmérése még tart. Az ombudsman munkatársai július közepén azért keresték fel a települést, mert több panasz is érkezett a kárelhárítással kapcsolatban az országgyűlési biztoshoz. A korábbi hírek alapján az önkormányzat munkájával, az adományosztással és a sérült házak bontásának szabályozásával voltak problémái a helyieknek.
Szabó Máté munkatársai július 14-én jártak Felsőzsolcán, ahol részletes tájékoztatást kértek a város polgármesterétől, jegyzőjétől, illetve a polgármesteri hivatal munkatársaitól. Emellett bekérték a vonatkozó önkormányzati rendeleteket, határozatokat és más okiratokat.
A részletes ombudsmani vizsgálat első megállapításai szerint az önkormányzat a város polgáraival, önkéntesekkel, valamint a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve irányítja a kárelhárítást, a segélyezést és az újjáépítést. Több esetben innovatív megoldásokkal – munkacsoportok felállításával, adománykártya-rendszerrel – is igyekeznek megoldást találni a problémákra.
A körülményekhez képest tervszerűen, három elosztóhelyen osztják a tárgyi adományokat, a pénzadományok pedig elkülönített számlára kerülnek – fogalmaz közleményében Szabó Máté. A városban már fertőtlenítették az ivóvizet és a közterületeket, elvégezték a szúnyogirtást és beadták a megfelelő védőoltásokat az embereknek. A korábban kitelepítettek legtöbbje már visszatérhetett otthonába. Az életveszélyessé vált épületeket bontják, az önkormányzat – a hosszadalmas, drága engedélyezési eljárás helyett – soron kívül, költségmentesen adja ki a bontási határozatokat. A bontások kapcsán senkit nem bírságoltak meg.
Az otthonukat vagy értékeiket veszített helyiek ugyanakkor feszültek, ezért a biztos szerint további célzott és gyors kormányzati segítségre van szükség. Szabó Máté szerint érdemes lenne egyedi elbírálásban részesíteni a várost. Az országgyűlési biztos megfontolandónak tartja, hogy a vis major alapból járó támogatási előleg teljes összegét mielőbb adják át az önkormányzatnak.
Az országgyűlési biztos a helyszínen szerzett, és a város vezetőitől kapott információk alapján tovább folytatja a vizsgálatát, amelynek lezárását követően részletes és átfogó jelentést ad ki – tájékoztatott vasárnapi közleményében Szabó Máté.
- Független Hírügynökség -