A nyomozás határidejének két hónapos meghosszabbítását kérték a Heves megyei rendőrök, nem sokkal azután, hogy kézhez kapták a tavaly nyáron három ember életét kioltó Középszer utcai lakástűz körülményeinek feltárására irányuló nyomozás korábban keletkezett iratait.
Soltész Balázstól, a Heves megyei főkapitányság sajtószóvivőjétől úgy tudjuk, a nyomozás közveszélyokozás minősített esete miatt folyik. Kiterjed a tűz keletkezésének okaira, a tűzoltás és a tűzvizsgálat során tapasztalt ellentmondások tisztázására, valamint arra, miként járultak hozzá az épület felújítása során felhasznált agyagok a lángok terjedéséhez.
A határidő meghosszabbítására azért volt szükség, mert a Heves megyei rendőrök is elkészíttetik a saját komplex szakértői vizsgálatukat, amiben tűzvédelmi és építőipari szakemberek is megfogalmazzák véleményüket, de a szemtanúk, a tűz oltásában és a tűzvizsgálatban korábban résztvevők újbóli meghallgatását is szükségesnek tartják. Újabb fejleményekre előreláthatólag két-három hét múlva lehet számítani az ügyben – tette hozzá Soltész Balázs.
Forrás: Észak-Magyarország
Kapcsolódó cikkek:
Paneltűz eset: Egerben tanulmányozzák az iratokat | Paneltűz eset: Elfogultságról még nincs döntés | A pályázat kiírója tehet feljelentést | Nézőpont: Hol volt, hol nem volt | Fegyelmi vizsgálatban keresik a felelőst | A panelbiztos nem akar lépni | Avasi paneltűz – A tűz oka: ismeretlen | Halálos paneltűz Miskolcon: a határozat | Halálos paneltűz: továbbra sincs gyanúsított | Halálos paneltűz: fegyelmi vizsgálat is lesz | Szabálytalan volt a miskolci paneltűz oltása? | Avasi paneltűz: Büntetőeljárás indult | A tűzvizsgálat eredménye: jön a másodfok | Nem érkezett fellebbezés paneltűz ügyben Miskolcon | Avasi paneltűz: a lakók fellebeztek a tűzvizsgálati eredmény ellen | Paneltűz: a számlát még nem zárták le | Paneltűz: felháborodtak a lakók | Nézőpont: A vizsgálat lezárult | Az avasi paneltűz oka: nem a szigetelés | Paneltűz: a nyitott ablakokon át… | Miskolc polgármesterének reagálása a tűzvizsgálati jelentésre | Avasi paneltűz: Dohányzás vagy nyílt láng okozhatta a tüzet | Sajtótájékoztató a miskolci paneltűzről