2010.08.10 07:50; Frissítve: 2010.08.10 07:50


Árvízi pénz: van is, meg nincs is

Árvízi pénz: van is, meg nincs is
Edelény – Nehézkesen érkeznek az árvízi helyreállításra biztosított állami pénzek.

Erről számolt be lapunknak több település polgármestere is. Edelény például eddig csak azt a 160 millió forintot kapta meg a vis major keretből, ami a májusi árvízi védekezés költsége. A júniusi védekezésre és önkormányzati károk helyreállítására azonban még egy fillért sem kaptak, jelezte lapunknak Molnár Oszkár polgármester, aki úgy látja, az illetékesek időhúzás céljából újabb és újabb táblázatokat, hiánypótlásokat kérnek az önkormányzatoktól. Neki például legutóbb olyan nyilatkozatot kellett írnia, hogy beleegyezik abba, hogy az államkincstár ellenőrizheti a vis major összegek felhasználást. Ez pedig a polgármester szerint teljesen felesleges, hiszen a kincstárnak amúgy is jogában áll az ellenőrzés. Hozzátette: a magántulajdonban lévő házak újjáépítésére biztosított állami forrás 50 százaléka ugyan már lehívható lenne a Belügyminisztérium számlájáról, de itt meg a gondot az jelenti, hogy a 24 edelényi, összedőlt vagy bontásra váró ház közül csupán 16-ot tartottak lakhatatlannak a felmérést végző szakemberek. Pedig a statikus szakvéleménye szerint 24 a helyes szám. Sőt a napokban derült ki, hogy újabb 2 ház vált életveszélyessé, tette hozzá Molnár Oszkár.

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON - Árvíz
Körgát védi majd Ócsanálost is
Ócsanálos - A két évvel ezelőtti árvíz során Ócsanálos valamennyi lakosát ki kellett telepíteni, mert a [...] tovább »
Árvíz-védetté lett Bükkaranyos
Bükkaranyos - Kikotorták a patak medrét, hamarosan betonozzák is. tovább »
A Hejőt is megzabolázzák
Kistokaj - Négy Hejőmenti település fogott össze, hogy ne kelljen többet félniük az árvíztől. tovább »
Már nem félnek az árvíztől a hernádkakiak
Hernádkak - Az elmúlt 30 év legnagyobb beuházását adták át csütörtökön Hernádkakon. tovább »
Bolgár árvízvédelmi szakemberek Miskolcon
Miskolc - Az Európai Unió Regionális Fejlesztések Operatív Programja keretében bolgár árvízvédelmi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés