A miskolci Semmelweis kórház működését fenyegető felszámolási ügy részleteit hozták nyilvánosságra minap a Fidesz és a KDNP miskolci önkormányzati frakcióvezetők: a felszámolási eljárást Bernáth Attila - az MSZP jelenlegi miskolci választmányi elnöke – magáncége az X-Centrum kezdeményezte, a kórházat működtető Misek Kft. tartozása miatt. A képviselők már az X-Centrum Kft. Bernáth Attila által történő megszerzését – amelyről nem tudott a közgyűlés – és a Misekkel kötött szerződéseket sem tartják elfogadhatónak, nem beszélve a mostani felszámolást kezdeményező lépésről. Hangsúlyozták: a jelenlegi polgármester is felelős az ügyben.
A sajtótájékoztatóra dr. Mokrai Mihály alpolgármester reagált közleményben. Szerinte ebben az esetben nincs helye felszámolási eljárásnak, az intézmény zavartalanul működik. Szerinte a Misek Kft. lejáratásával a Semmelweis Kórház privatizációját készitik elő Dr. Kriza Ákos miskolci fideszes polgármesterjelölt részére (Dr. Kriza Ákos jelenleg a Máv Rendelőintézet igazgatója).
Dr. Kriza Ákos ugyancsak közleményben reagált, a közleményét dr. Mokrai Mihálynak címezve. Többek között leszögezi: az eljárás lefolytatása iránti kérelem másolatát megkapták a sajtó képviselői a tájékoztatón és ezen túlmenően is a továbbiakban megerősíti a nyilvánosságra hozott információkat a cég eladásáról és az ügyben szereplőkről. Nyilvánvalóan a privatizációs vádakra reagálva írja:
“Az általam vezetett állami minisztériumi felügyelet alatt álló rendelőintézet nyereségesen működik. Betegforgalma vezetésem alatt többszörösére nőtt. Számos új szakrendelést honosítottunk meg. Az épületet korszerűsítettük, jelenleg az energetikai felújítás utolsó szakasza zajlik. Mindezt a miskolciak is saját szemükkel láthatják.
A városi kórházak működésében figyelhető meg a leépítések, kiszervezések, kiárusítások folyamata. Ezekről a miskolciak is hallottak már.“
“Amit tiéd, tedd el, a másét ne vedd el” – idéz végül egy közmondást – hozzátéve, hogy “… a közmondás valamely általános tapasztalaton alapuló igazságnak rövid alakban való kifejezése,….“ (részlet Sirisaka Andor: a Magyar közmondások könyve elé írt tanulmányából)
“Az intézmények zavartalanul üzemelnek”
Felszámoltatná a kórházakat az MSZP-s cége?