2007.05.18 07:39; Frissítve: 2007.05.18 07:39


Amerikai meglepetés tavaly és most

Amerikai meglepetés tavaly és most Amerikai meglepetés tavaly és most
Tokaj – A Tokaji Ferenc Gimnázium három tanulója kapott amerikai ösztöndíjat. 

A megkeresés e-mailen érkezett Amerikából tavaly, akkor még egy alkalomról volt szó az ösztöndíjat illetően – sorolja Dankóné Patkó Kornélia az intézmény igazgatója. – A tengeren túl, Sarasotaban működő Magyar-Amerikai Kulturális Szövetség Kossuth Klubjának most sikerült újfent meglepnie tanintézményünket, az újvilágban élő magyarok adományainak köszönhetően ismét három tanulónk, Tóth Kitti, Simon Péter és Szabolcs Péter kapott támogatást az igazgatótanács közös döntése alapján. A kiválasztottak kimagasló eredményeket értek el minden évfolyamon, országos versenyeken, pályázatokon szerepeltek az élmezőnyben, több nyelvből van közép, illetve felsőfokú vizsgájuk – mondta az igazgatónő.

Egy kis magyarázat

Az újvilági civil szerveződésnek tagja volt Fenyves Gizella, aki Tokajban született és kilencvenkét éves korában, tavaly februárban hunyt el Sarasotaban. – Emlékét ápolva hoztuk létre a Fenyves Ösztöndíjat – mondta lapunknak Kisvarsányiné Bognár Éva az amerikai klub elnöke, aki az ösztöndíjakat átadta Tokajban. – Fenyves Gizella kapcsán kézenfekvő volt, hogy tokaji a diákokat választottuk kedvezményezetteknek, persze az iskola döntése alapján. A Kossuth Klub egyébként célul tűzte ki a magyar kultúra szélesebb körű megismertetését Amerikában, Magyarország iskoláinak, kulturális intézményeinek a támogatását, a Kárpát-medencében élő magyar kisebbség emberi jogainak az érvényesítését. Ebben a törekvésünkben nagy segítségünkre vannak szakirányú dolgozataikkal a borok fővárosa gimnáziumának tanárai – mondta Kisvarsányiné Bognár Éva.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
A benzinárak miatt demonstráltak
Miskolc - Szombaton délelőtt tíz óra körül rendben elindult az az autókonvoj, amelynek tagja a magas [...] tovább »
A fal állította meg az ittas sofőrt Miskolcon
Miskolc - Anyagi káros közlekedési baleset történt pénteken éjjel Miskolcon. tovább »
Alexandra, a nap szépe
Ózd - Alexandra ózdi közgazdász szakos diáklány szerint: Hideg van? És? Inkább most, mint nyáron! A [...] tovább »
Havazás – OKF: senki ne induljon útnak autóval a heves havazásban!
Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) - Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, senki ne [...] tovább »
Megállapodtak a feltételekben a Diósgyőri Ipari Parkban
Miskolc - Délután visszakapcsolták az áramot a Diósgyőri Ipari Parkban. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása