2010.05.27 07:05; Frissítve: 2010.05.27 07:05


Alsóhámor csendes, újra csendes

Alsóhámor csendes, újra csendes
Miskolc-Alsóhámor – A május 16-ai miskolci áradások egyik jelképe lett az alsóhámori Molnár Csárda. Egy héttel a katasztrofális napok után a vendéglátóhelyen jártunk.

“Vasárnap reggel 6 óra körül jöttünk fel Alsóhámorba, akkor már az épület környékén – elől és hátul is – hömpölygött a víz.” – emlékszik vissza a május 16-ai katasztrofális napra Lehoczky Csaba, az alsóhámori Molnár Csárda egyik üzletvezetője. „Amit tudtunk, padokat, asztalokat, székeket megpróbáltuk menteni, ám igazándiból tehetetlenek voltunk, hiszen az eső szakadt, a víz magassága pedig óriásira nőtt. Másnap, hétfőn már volt segítségünk is, mert a Városgazda hozott homokzsákokat és a környékbeliek közül is többen eljöttek segíteni nekünk. Ekkor amennyire lehetett a medrében sikerült már tartanunk a megvadult Szinva patakot. Kedden megérkeztek a tűzoltók is, akiknek a munkájával sokat normalizálódott a helyzet. A hét többi része azzal telt, hogy elvégeztünk minden olyan tennivalót – például a fertőtlenítéseket – , amelyek szükséges voltak ahhoz, hogy a pünkösdi ünnepekre ki tudjunk nyitni. Az elmúlt hétvégén már tudtunk vendégeket fogadni, ám érezhető volt, hogy elég sokan féltek még a víztől.”

Nem felejtik

Lehóczky Csaba elmondta azt is, hogy ők is hallottak több rémtörténetet, mely szerint elvitte a Molnár Csárdát a medréből kilépett Szinva.

„Ez, mint látható, szerencsére nem igaz.” – mutat körbe a Molnár Csárda teraszán. „Az viszont nagyon jól esett nekünk, hogy mennyien aggódtak értük!”

Megtudtuk azt is, hogy a Molnár Csárdában jelenleg is tart a kárfelmérés, és többek között szeretnék helyreállítani a csárda mögött található népszerű kis játszóteret, amelyet tulajdonképpen teljesen elpusztított az ár. Ahogy mondani szokás; “az anyagi kár jelentős.”

Elbúcsúzom. Kifelé, a kis híd előtt éppen telefonját állítja fényképező üzemmódba két fiatal. „Fel lehet készülni aradásra? Olyanra, mint amilyen május 16-án volt?”- kérdezem őket.

“Nem. Szerintem nem.” – mondja fél szemmel már az elkészült fotóra lesve a magasabbik. “A városban is gondok voltak, akkor a Bükkben miért lett volna jobb a helyzet? Nem tudom, hogy van-e megoldás a hasonló helyzetekre, de egy biztos: akik átélték, sokáig nem fogják elfelejteni azt a hétvégét!”

(JLI)

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON - Árvíz
Körgát védi majd Ócsanálost is
Ócsanálos - A két évvel ezelőtti árvíz során Ócsanálos valamennyi lakosát ki kellett telepíteni, mert a [...] tovább »
Árvíz-védetté lett Bükkaranyos
Bükkaranyos - Kikotorták a patak medrét, hamarosan betonozzák is. tovább »
A Hejőt is megzabolázzák
Kistokaj - Négy Hejőmenti település fogott össze, hogy ne kelljen többet félniük az árvíztől. tovább »
Már nem félnek az árvíztől a hernádkakiak
Hernádkak - Az elmúlt 30 év legnagyobb beuházását adták át csütörtökön Hernádkakon. tovább »
Bolgár árvízvédelmi szakemberek Miskolcon
Miskolc - Az Európai Unió Regionális Fejlesztések Operatív Programja keretében bolgár árvízvédelmi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés