Miskolc – Az éhező gyermekek legnehezebb időszaka a nyári szünet. Közel húszezer gyermek fizikai léte múlik azon, hogy az iskolában, óvodában kedvezményesen, illetve ingyenesen jutnak ennivalóhoz.
Az éhező gyermekek legnehezebb időszaka a nyári szünet. Közel húszezer gyermek fizikai léte múlik azon, hogy az iskolában, óvodában kedvezményesen, illetve ingyenesen jutnak ennivalóhoz. A nyári szünetben csak egyéni, önkormányzati és alapítványi támogatásokból tudják a családok biztosítani a gyermekek élelmezését. A válság miatt azonban jelentősen visszaesett az egyéni adományok száma, a módosult adózási szabályok pedig a céges adományokat csökkentették.
Kérem engedje meg, hogy meghívjam Önöket a Gyermekétkeztetési Alapítvány „Adj, hogy ehessenek” figyelemfelkeltő és adománygyűjtési akciójára, melyet 2010. augusztus 27-én (pénteken) 13 órakor szervez Miskolcra, a Hősök terére.
Az esemény résztvevői (a Miskolci Nemzeti Színház művészei) személyesen hívják fel a lakosság figyelmét az adománygyűjtés fontosságára. A Színház tánckara egy félórás műsorral készült az eseményre.
A Miskolci Önkormányzattal együttműködve ezzel párhuzamosan 100 rászoruló családnak osztunk élelmiszert.
<< vissza a BOON főoldalára