2010.08.26 13:32; Frissítve: 2010.08.26 13:32


A világ legnagyobb bonbonja készül a szerencsi csokifesztiválon

A világ legnagyobb bonbonja készül a szerencsi csokifesztiválon
Szerencs – Guinnes-rekordra készülnek a hét végén Szerencsen, a III. Országos Csokoládé Fesztiválon.

Immár harmadszor ad otthont a komoly édességgyártó hagyományokkal rendelkező Szerencs városa az Országos Csokoládé Fesztiválnak, amely az ínyencségek megkóstolásán túl kulturális és a helyi hagyományokat őrző programokon való részvételre is lehetőséget ad a fesztivállátogatóknak. Koncz Ferenc – maga is szerencsi lokálpatrióta –, az egyik főtámogató, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta, hogy az első két fesztivál sikere adta a bátorítást, hogy harmadszor is nekiveselkedjenek a nemzetközi szinten is egyedülálló seregszemle megszervezésének. A csoki iránti közvonzalom egyik fontos mérője, hogy tavaly, a zuhogó eső ellenére is ezrek fordultak meg Szerencsen a fesztivál idején.

200 liter Tokaji

Idén is világcsúcskísérletre készülnek a szervezők. Mint emlékezetes, két éve Gombóc Artúrt mintázta meg egy óriási csokitömbből Ekker Róbert szobrászművész, tavaly pedig egy többméter magas óriásfestmény készült el csokoládé felhasználásával. Idén Ekker Róbert és az alapanyagot biztosító Szerencsi Bonbon Kft. szakértő csapata a világ legnagyobb bonbonját akarja megalkotni. Annyit lehet már tudni a műről, hogy a belsejében egy 200 literes tartály lesz, amelyet a legfinomabb, kései szüretelésű tokaji borral töltenek meg. Maga a bonbon pedig 1400 kilogramm csokoládéból készül el. Várhatóan vasárnap este fél 6-kor hirdetik ki a világrekordot.

 - ÉM-SZB -

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Négyen sérültek meg a balesetben Miskolcon
Miskolc - Személyi sérüléssel végződött az a közlekedési baleset, ami Miskolcon történt a Bajcsy-Zsilinszky [...] tovább »
Hoffmann Rózsa: a Nemzeti alaptantervet nagy konszenzus övezi
Edelény, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Nemzeti alaptantervet (NAT) nagy konszenzus övezi, egy ezerfős mintán [...] tovább »
Arcok a megyéből: Molnár Ágnes – A hajrázás szentháromsága
Miskolc - Ági számára a cheerleading nem munka, hanem elhivatottság. tovább »
Görgey 4. – Terhes örökségből önkormányzati hotel
Miskolc - Mire alapozza bizakodó hotelterveit a város? Ezt nem tudtuk meg. A vállalkozó tulajdonosok véleményét igen. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés