2010.08.29 12:19; Frissítve: 2010.08.29 12:19


„A színház életcélt adott”

„A színház életcélt adott”
Miskolc – „Roma és nem roma fiatalok egy szebb és derűsebb jövőért!” – ezzel a szlogennel rendezték meg szombaton a Diósgyőri várban a Romano Teatro II. Zenés Színházi Fesztivált.

Miskolc nagyobb amatőr színtársulatai és profi, félprofi zenekarai váltották egymást a színpadon. Ottjártunkkor még csak az előkészületek folytak, szerelték a hangosítást, elkezdődött a mikrofonpróba, majd egymás után érkeztek a fellépő művészeti csoportok. Volt azért idő egy-két szót váltani a Romano Teatro Egyesület elnökével és a fesztivál főszervezőjével, Horváth Zsolttal, aki azt hangsúlyozta: a rendezvénnyel a kultúrák közötti párbeszéd a legfőbb céljuk. Szeretnék megmutatni, hogy a cigány fiatalok nem csupán az autentikus zenében jártasak, hanem a színházi zene és színjátszás is közel áll hozzájuk. Az elnök hozzátette: nagy élmény a roma fiatalokkal együtt dolgozni. Ők többnyire hátrányos helyzetűek, de a színház, a közös munka lehetőséget, reményt., életcélt ad számukra. Megtudtuk: a Romano Teatro 2005-ben alakult. Eddig öt zenés művet és egy drámát vittek színre, ezek közül négy volt saját darab. A jövőről szólva az elnök elmondta: szeretnék, ha a fiatalok képzett színészek lennének, ezért többen szorgalmasan tanulnak, hogy megszerezzék a szükséges képesítést. Távlati tervük pedig, hogy megalakítsák Magyarország első cigány színházát.

A Romano Teatro tagjai közben megérkeznek a várba, és ők is bekapcsolódnak az előkészületi munkálatokba. Horváth Adriennt a kezdetekről kérdezzük.

– Egy öt évvel ezelőtti ki mit tud?-on indult az egész – fogalmaz az ifjú „színművész”. – Akkor ugyanis megnyertem a női énekkategóriát, és felfigyelt rám Szegedi Dezső, a Romano Teatro alapítója. Kérte, legyek az alakuló társulat tagja. Nagyon örültem a lehetőségnek, hiszen a színjátszás és éneklés életcélt adott. Azelőtt igazából nem tudtam, hogy mi akarok lenni, mit szeretnék csinálni az életben, de most már tudom. És csodálatos a légkör is az egyesületen belül. Mi egy nagy család vagyunk – állítja Adrienn, aki szerényen elhallgatja, hogy már kétszer nyerte el a legjobb női főszereplő címet nemzetközi fesztiválon.

Érkezik egy jó barát, Moczó Róbert, aki szintén a társulat tagja. Róbert a Miskolci TV-ben figyelt fel a Romano Teatro hirdetésére, mely akkor épp új tagokat keresett. Jelentkezett, és mint mondja, azóta megváltozott az élete. Legújabb szerepe a La Mancha lovagjában a pap.

– Ha valaki színdarabban játszik, megváltozik a gondolkodása, másként látja a világot. De nem csak ez a jó benne, hanem az is, hogy fejlődik a beszédkultúrája, olyan zenei műfajokat ismer meg, amelyeket addig nem, a tánc által pedig a mozgása is gazdagodik – sorolja Róbert.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Négyen sérültek meg a balesetben Miskolcon
Miskolc - Személyi sérüléssel végződött az a közlekedési baleset, ami Miskolcon történt a Bajcsy-Zsilinszky [...] tovább »
Hoffmann Rózsa: a Nemzeti alaptantervet nagy konszenzus övezi
Edelény, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Nemzeti alaptantervet (NAT) nagy konszenzus övezi, egy ezerfős mintán [...] tovább »
Arcok a megyéből: Molnár Ágnes – A hajrázás szentháromsága
Miskolc - Ági számára a cheerleading nem munka, hanem elhivatottság. tovább »
Görgey 4. – Terhes örökségből önkormányzati hotel
Miskolc - Mire alapozza bizakodó hotelterveit a város? Ezt nem tudtuk meg. A vállalkozó tulajdonosok véleményét igen. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés