A törvényjavaslatot a parlament e hó 22-
„A kisebb tárgyi súlyú, ugyanakkor a lakosság széles rétegeinek biztonságérzetét különös mértékben sértő jogellenes cselekmények utóbbi időben tapasztalható, nagymértékű elszaporodása a büntetőjogi, illetve szabálysértési tárgyú jogszabályok egyes rendelkezéseinek felülvizsgálatát tette szükségessé", tájékoztatta lapukat Takács Katalin, a Belügyminisztérium sajtóreferense. A változások főleg a szabálysértési törvényt érintik, de a rendőrségi törvényhez, a BTK-
A törvénymódosítás eredményeként a magánlaksértés, illetve a tulajdon elleni szabálysértések elzárással lesznek szankcionálhatók és gyorsított eljárás keretében a bíróságnak kell eljárnia, de lehetővé válik a tetten ért elkövetők őrizetbe vétele – ami önmagában is kellő visszatartó erővel bírhat. A szabálysértési értékhatárra elkövetett vagyon elleni bűncselekményekben eddig a települések jegyzőinek kellett eljárniuk, de nekik – nyomozati jogkör híján – se lehetőségük, se módjuk nem volt erre, most viszont a „piti ügyek” is visszakerülnek a rendőrséghez. Hogy mekkora plusz terhet ró ez a rendőrségre, egyelőre nem tudni, az ügyben a megyei kommunikációs iroda nem nyilatkozott.
A tulajdon elleni szabálysértések mellett a módosítás kitér a „feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel” elnevezésű szabálysértésre is, így a jövőben akár elzárással is sújtható lesz az, aki ilyen szervezet tevékenységében vesz részt, illetve nyilvános rendezvényen a szervezet egyenruháját (vagy arra emlékeztető holmit) visel. (E pont miatt a Jobbik parlamenti frakciója nem szavazott a törvénymódosításról, a képviselőcsoport tagjai kezüket a tarkójukon összekulcsolva tiltakoztak az ellen, hogy a törvény „összemossa” a Magyar Gárda és a piti tolvajok ügyét.)
A törvénymódosítás hatására a jelenlegi harmincezerről ötvenezer forintra emelkedik az önkormányzati rendeletben megállapított szabálysértések esetén kiszabható pénzbírság legmagasabb összege, emellett a szabálysértést elkövető fiatalkorúakra is ki lehet majd szabni az elzárást – igaz, esetükben harminc nap a plafon. Nem lehet elzárással büntetni a terhessége negyedik hónapját elérő nőt, illetve a kiskorú gyermekét egyedül nevelő szülőt vagy a fogyatékkal élő hozzátartozóját egyedül gondozókat.
Komolyabb visszatartó ereje lehet annak a rendelkezésnek, amely lehetővé teszi az elkövetési érték, kár, illetve okozott vagyoni hátrány összegének érték-
A legfontosabb változások közé tartozik még, hogy a rendőrség a tetten ért elkövetőt szabálysértési őrizetbe veheti, valamint bírósági titkár is eljárhat az ügyükben. Dr. Szabó József, a B.-
ÉM-
Hozzászóló: procurator
- 4 , 2010.07.29, 21:42igen? | válasz |
Mi?! Jön a tél, lesz meleg, ingyen ruha, kaja, pia nő, ingyen orvosi ellátás. Dolgozni is fognak odabent, vagy idekint, mint régen? vagy csak el lesznek téve, mint a befőtt! | |
Hozzászóló: 111111aaaaaa
- 3 , 2010.07.29, 20:39Megint a duma! | válasz |
Hozzászóló: Pistapityu1974
- 1 , 2010.07.29, 16:57? | válasz |
Én így látom. | |
Hozzászóló: pentium
- 2 , 2010.07.29, 18:52Helyes | válasz |