2010.05.27 21:59; Frissítve: 2010.05.27 21:59


A pártok ígérik, napokon belül leszedik

Miskolc – A plakáteltávolítási határidő lejárt, de a plakátok még nem tűntek el egészen.

Kedd volt a választási plakátok eltávolításának határideje. Hogy mégis miért találkozunk még mindig a volt jelöltek képmásával az utcákon, tereken? A parlamentbe jutott pártok képviselői különböző okokra hivatkoznak.

Lenártek András, a Fidesz miskolci elnöke azt mondta lapunknak, hogy Zsiga Marcell, a belváros országgyűlési képviselője épp kedden buzdította aktivistáit a plakátok minél gyorsabb eltávolítására, úgyhogy valószínűleg napokon belül nem láthatunk már belőlük egyet sem. Miskolcon körülbelül 30 aktivista dolgozik a plakátok leszedésén. Lenártek András hangsúlyozta: bár ezt a munkát rögtön a választás után elkezdték, de a vihar és az árvíz hátráltatta a plakáteltávolítást.

Az árvíz késleltette

Folyamatban van az MSZP-s plakátok eltüntetése is, jelezte lapunknak Bartha György önkormányzati képviselő. Három hete kezdték el a munkát, de aztán jött az árvíz, így a védekezéshez kellettek a dolgos kezek. Ezért most van egy kis elmaradás, de a még fent maradt 30-40 választási plakátot hamarosan leszedik az aktivisták.

– Most hétvégén lekerül az összes plakátunk – ígérte Egyed Zsolt, a Jobbik megyei elnöke. – A választás után rögtön elkezdtük a munkát, de valahogy a plakátok leszedése sokkal nehezebben megy, mint a felragasztás. Most ugyanis keresgélni kell, hogy hol vannak, felragasztáskor viszont csak egy üres felületet kellett találni – magyarázta az elnök, hozzátéve: a megyében közel 20 ezer plakátot helyezett ki mintegy 400 aktivista.

Subicz Róbert, az LMP megyei társkoordinátora úgy tudja, Miskolcon minden plakátot sikerült eltávolítaniuk, megyeszerte azonban még akadhat leszedésre váró. A választás két fordulója között egyébként a Városgazda Kht. is besegített, dolgozói ugyanis előszeretettel tépték le az LMP-s plakátokat – állította Subicz Róbert, hozzátéve: ha bejelentés érkezik, hogy valahol még maradt ragasztványuk, azonnal mennek és leszedik.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Négyen sérültek meg a balesetben Miskolcon
Miskolc - Személyi sérüléssel végződött az a közlekedési baleset, ami Miskolcon történt a Bajcsy-Zsilinszky [...] tovább »
Hoffmann Rózsa: a Nemzeti alaptantervet nagy konszenzus övezi
Edelény, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Nemzeti alaptantervet (NAT) nagy konszenzus övezi, egy ezerfős mintán [...] tovább »
Arcok a megyéből: Molnár Ágnes – A hajrázás szentháromsága
Miskolc - Ági számára a cheerleading nem munka, hanem elhivatottság. tovább »
Görgey 4. – Terhes örökségből önkormányzati hotel
Miskolc - Mire alapozza bizakodó hotelterveit a város? Ezt nem tudtuk meg. A vállalkozó tulajdonosok véleményét igen. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés