2010.03.5 12:55; Frissítve: 2010.03.5 12:55


A hosszú, szép élet titka

Encs – Elhunyt Magyarország legidősebb férfi állampolgára, az encsi Pelles József.

106 év és 7 hónap adatott meg Pelles Józsefnek. Január elején 107. életévében hunyt el Józsi bácsi, az encsi matuzsálem. Ahogyan haladt előre a korral, egyre híresebb lett. Nemcsak Abaújban, de a megyében, az országban is dobogós helyet ért el szép életkorával (abszolút kategóriában is, de férfiak között Magyarország legidősebb állampolgára volt.) Az volt a legszebb, hogy ezt a matuzsálemi kort az utolsó év kivételével egészségben, szellemi frissességben élte meg. Ezt bizonyítja a Reneszánsz Nagykönyvbe 105 évesen írt gondolata is. „Önakarat kell, és azt az ember a szüleitől kapja. Ez a hosszú, szép élet titka”- mondta akkor Józsi bácsi. A sorokat már lánya véste be a nagykönyvbe, de Józsi bácsi aláírta, „hitelesítette”. Büszkék voltunk rá, mi encsiek, mint ahogyan családja is.

Nem lehet közöttünk

Őszintén sajnáljuk, hogy már nem lehet közöttünk és nem ünnepelhetjük családjával együtt a 107. születésnapot. Hiányozni fog városunk életéből. Józsi bácsi közéleti ember volt, városunk híressége, hiszen ilyen szép kort csak nagyon ritkán, jó ha századonként ér meg egy-egy ember környezetünkben. Emlékét, őszinte természetből fakadó bölcsességét, egyenes jellemét őrizzük meg és őrizze meg ez az írás is az utókor számára. Jó példája, nyugodt, hosszú élete lebegjen szemünk előtt és adjon biztatást, útmutatást számunkra. Nyugodjék békében!

Kércsi Tibor

kultencs@enternet.hu



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Aba utcai pillanatképek – Az utca, ahol csak keleten van járda
Miskolc - A Győri kapu városrész dél-keleti részén fekszik, északra a Győri kapu, délre a Vászonfehérítő [...] tovább »
Nyomok a hóban: jégre ment kisdiákok Edelényben
Edelény - A téli időjárás, a szabad vizek befagyott jege vonzó sportolási lehetőséget kínál. Aki azonban [...] tovább »
Razzia Borsodban fatolvajok ellen
Szolnok, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Több mint félszáz eljárást indítottak a hatóságok annak az [...] tovább »
Lehet-e újra nagyárvíz?
Budapest - Az utóbbi években megszokottnál nagyobb mennyiségű hó hullot le folyóink vízgyűjtő területén. tovább »
Hó és szóróanyag helyzet Miskolc belvárosában
Miskolc - Néhány nappal a havazás után megnéztük, a megyeszékhely belvárosában hogyan tudunk közlekedni, s [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása