2010.07.15 11:37; Frissítve: 2010.07.15 11:37


A bérüket követelik a diósgyőri kohászok

Miskolc – Tüntetést szerveztek a hoppon maradt kohászok, a városháza előtt szeretnék felolvasni petíciójukat.

Korábban megírtuk: a Diósgyőri Öntöde Kft. körülbelül nyolcvan dolgozója több mint fél éve nem kapott fizetést. Már akkor több mint 30 jogerős fizetési meghagyást bocsátott ki a cég ellen a bíróság a dolgozók kérésére, és hárman munkaügyi pert kezdeményeztek. Megkerestük a cég vezetését kérdésünkkel – mikor fizetik ki a dolgozókat? –, ám erre Mezei Sándor ügyvezető igazgató érdemi választ nem adott, de kifejtette: „Diósgyőri Öntöde Kft. a dolgozói követelés jogalapját és összegszerűségét elismeri, azt nyilvántartja”. Mezei Sándor arról tájékoztatta az Észak-Magyarországot, hogy újra szeretnék indítani a termelést, így „a társaság valamennyi dolgozóját foglalkoztatni kívánja, mindenkit meg kíván tartani”.

Ez nyilvánvalóan nem nyugtatta meg a fizetés nélkül hagyott dolgozókat, akik péntek délelőttre demonstrációt szerveztek a miskolci városháza elé.

A Diósgyőri Öntöde Kft. június 24. óta csődvédelem alatt áll, ez idő alatt a cég szeretne megállapodni hitelezőivel. Bár a csődeljárás miatt a vállalkozást fizetési haladék illeti meg, a munkabéreket ez idő alatt is fizetni kellene.

ÉM-SZP


Kapcsolódó cikkek:


<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Négyen sérültek meg a balesetben Miskolcon
Miskolc - Személyi sérüléssel végződött az a közlekedési baleset, ami Miskolcon történt a Bajcsy-Zsilinszky [...] tovább »
Hoffmann Rózsa: a Nemzeti alaptantervet nagy konszenzus övezi
Edelény, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Nemzeti alaptantervet (NAT) nagy konszenzus övezi, egy ezerfős mintán [...] tovább »
Arcok a megyéből: Molnár Ágnes – A hajrázás szentháromsága
Miskolc - Ági számára a cheerleading nem munka, hanem elhivatottság. tovább »
Görgey 4. – Terhes örökségből önkormányzati hotel
Miskolc - Mire alapozza bizakodó hotelterveit a város? Ezt nem tudtuk meg. A vállalkozó tulajdonosok véleményét igen. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés