2010.08.4 10:32; Frissítve: 2010.08.4 10:32


40 nap alatt építenek lakóparkot a felsőzsolcai árvízkárosultaknak

40 nap alatt építenek lakóparkot a felsőzsolcai árvízkárosultaknak
Felsőzsolca, Budapest – Matolcsy György, Wáberer György, Fehér Attila és Scheer Sándor a mai napon lerakták annak a lakóparknak az alapkövét, amelynek leendő lakóit az árvíz által elpusztított házakban élt családok közül rászorultság alapján választja ki a város önkormányzata.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Wáberer György, a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum alapítója, Fehér Attila, Felsőzsolca polgármestere és Scheer Sándor a Market Építőipari Zrt. vezérigazgatója a mai napon (2010. augusztus 4-én) lerakták annak a lakóparknak az alapkövét, amelynek leendő lakóit az árvíz által elpusztított házakban élt családok közül rászorultság alapján választja ki a város önkormányzata.

A rekordidő alatt megvalósítani tervezett építkezés költségeit a legnagyobb magyar közúti fuvarozóknak a fórumhoz csatlakozott vállalatai és a kivitelező cég állják annak érdekében, hogy az árvízkárosultak helyzetét gyökeresen és kézzelfogható módon javítsák. A kivitelező Market Építő Zrt. vállalta az ilyen méretű építkezéseknél példátlan, 40 napos befejezési határidőt, valamint az egyik lakás teljes ráfordítási költségét is.

A Felsőzsolca Város Önkormányzata által ingyenesen felajánlott két, egyenként ezer négyzetméteres közművesített telken két-két ikerház épül, amelyek mindegyikében négy összkomfortos lakást alakítanak ki.

A nagyobb alapterületű otthonokban egy nappali és két félszoba, valamint konyha, fürdőszoba és külön mellékhelyiség kerül kialakítása, míg a kisebb lakások egyszobásak lesznek konyhával és fürdőszobával. Mindegyik otthon előtt kiskertet is kialakítanak.

Wáberer György az alapkőletétel alkalmából elmondta, hogy a civil kezdeményezésnek a Nemzetgazdasági Minisztériummal egy hónappal ezelőtt aláírt megállapodása értelmében a fórum tagvállalatai már Magyarországon vásárolják kamionjaik számára a korábban külföldön beszerzett gázolajat. Ezekből a tankolásokból eddig több mint 100 millió forint jövedéki adótöbbletet fizettek be a költségvetésnek. Az év végéig ez a költségvetési többletbevétel eléri majd a kétmilliárd forintot, amelyet a megállapodás alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium az árvízkárosultak célzott támogatására fordít.

Fehér Attila polgármester a fuvarozók önzetlen segítségnyújtásáról szólva rendkívül nagyra értékelte a Fuvarozói Fórum szándékát és adományát. Ez a hihetetlen gyorsasággal megépülő nyolc lakás a rászorultak olyan csoportján segíthet, akik valamilyen okból sem a kormányzati, sem más támogatásokból nem részesülhetnek.

Scheer Sándor, a Market Építő vezetője példa értékűnek tartja az árvízkárosultak megsegítésére létrejött összefogást. „Ilyen esetben különösen igaz a mondás, amely szerint kétszer ad, ki gyorsan ad. Ezért vállaltuk a rekord gyorsaságú építkezést.” Elmondta, hogy az új épületek téglaházak lesznek betonalappal, szemben a korábban itt álló, zömében sajnos alapozás nélküli vályogházakkal.

A tíz legnagyobb közúti fuvarozó vállalkozás 2010. július 5-én nemzeti összefogást hirdetett az árvízkárosultak hatékony és kézzelfogható megsegítése érdekében. Kezdeményezésük, a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum tíz, az árvíz miatt hajlékát veszett család házának rendbetételét, vagy a mai követelményeknek megfelelő hajlékának felépítését vállalta magára.

Az alapítók 2010. december 31-ig közel kétmilliárd forint jövedéki adó többletet biztosítanak a magyar költségvetésnek oly módon, hogy itthon vásárolják meg azt a több mint 20 millió liter gázolaj mennyiséget, amit korábban a Magyarországról európai célállomások felé induló fuvarjaik esetében – költségmegtakarítási okokból – Ausztriában vagy Szlovéniában tankoltak.

A Nemzetgazdasági Minisztériummal július 5-én aláírt megállapodás értelmében a költségvetés az így megnövekedett forrással megnöveli az árvízi helyreállításra szánt kormányzati segélycsomag összegét.

Wáberer György az alapkőletételi ünnepségen elmondta, hogy a mai naptól a www.noff2010.hu honlapon percről percre nyomon követhető a felsőzsolcai építkezési rekordkísérlet pillanatnyi állása csakúgy, mint Waberer’s International kamionjainak magyarországi tankolásai, illetve az ezekből keletkezett jövedéki adótöbblet mértékének növekedése.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Oszkó Péter: “a Wizz Air igazgatóságában is a Malév megmentésének szükségessége mellett érveltem”
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint 2010-ben, a Malév [...] tovább »
Jövő szombaton lesz Csurka István temetése Budapesten
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Jövő szombaton, február 18-án 13 órakor vesznek végső búcsút [...] tovább »
EP-meghallgatás – Dénes Balázs, Makai Lajos, Fleck Zoltán, Arató András
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő [...] tovább »
Razzia Borsodban fatolvajok ellen
Szolnok, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Több mint félszáz eljárást indítottak a hatóságok annak az [...] tovább »
A forint minimálisan gyengült az euróhoz és a frankhoz képest kora este
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A forint árfolyama minimálisan gyengült csütörtökön kora este [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása