2010.01.26 18:49; Frissítve: 2010.01.26 18:49


40 milliós kártalanítási kérelem Molnár Oszkár edelényi polgármester ellen

Csaknem kétszáz, többségében szendrőládi roma asszony nyújtott be kártalanítási kérelmet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bírósághoz kedden.

A kérelmet Molnár Oszkár edelényi polgármester korábbi, romákkal kapcsolatos kijelentései miatt nyújtotta be jogi képviselőjük. A roma asszonyok nyilvános bocsánatkérést és fejenként 200 ezer forintot követelnek, ami, ha megítéli a bíróság, 40 millió forintot tesz ki összesen. Az ügyben civil- és érdekvédelmi szervezetek is támogatják pert indító asszonyokat.

Az asszonyok polgári úton perelnek, mert arra nem vonatkozik a mentelmi jog. A bíróságtól azt várják, mondja ki, személyiségi jogi sérelem történt, és kötelezze a polgármestert nyilvános bocsánatkérésre. Ezen kívül fejenként kétszázezer forintos, nem vagyoni kártérítést kérnek. Ez összesen körülbelül negyvenmillió forint – mondta el Mohácsi Viktória, a Mozgalom a Deszegrációért Alapítvány vezetője a Független Hírügynökségnek kedden.

Molnár Oszkár edelényi polgármester korábban, egy helyi testületi ülésen azt mondta, a többségében romák lakta településeken, például Szendrőládon és Lakon egyes asszonyok szándékosan kárt tesznek születendő gyermekükben, hogy magasabb családi pótlékra legyenek jogosultak.



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Hideg idő – A jövő hét vége felé enyhülhet az idő
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Továbbra is marad a hideg téli idő, kemény fagyokkal. Enyhülésre [...] tovább »
Helyreállt a vízszolgáltatás a négy hevesi településen
Eger, 2012. február 11., szombat (MTI) - Újra van víz azon a négy Heves megyei településen, ahol szombaton [...] tovább »
Kazincbarcikán átlépte a riasztási szintet a szállópor értéke
Kazincbarcika - Az előző két napon a szállópor koncentráció a Kazincbarcikán üzemelő automatikus [...] tovább »
Megkérdeztük: Ön szerint milyen a megye munkaerőpiaci helyzete?
Miskolc - Lehet találni munkát, a baj az, hogy nem fizetik meg a dolgozókat – válaszolta Csendom Mónika. Szerinte [...] tovább »
Üres álláshelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – 6. hét
Borsod-Abaúj-Zemplén – Böngésszen az üres álláshelyek között, és találja meg az Önnek valót! tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása