Hillary Clinton fogadta Martonyi Jánost

Washington, 2012. október 18., csütörtök (MTI) – Hillary Clinton amerikai külügyminiszter csütörtökön Washingtonban fogadta Martonyi Jánost, a magyar diplomáciai tárca vezetőjét.

A zárt ajtók mögötti tárgyalások előtti üdvözlő nyilatkozatában Clinton újságírók előtt megemlítette, hogy a felek a kétoldalú kapcsolatokon kívül globális témákat is érintenek majd. Kijelentette, hogy a legfontosabb cél az együttműködés elmélyítése és kiszélesítése.

Az amerikai diplomácia vezetője az 1956-os forradalom 56. évfordulója alkalmából hangsúlyozta, hogy a nagyrabecsüléssel tekint a magyarok által kifejezett szabadságságvágyra.

Martonyi János köszönetet mondott a baráti párbeszéd folytatásáért és az elmúlt időszakban az amerikai kormány részéről megfogalmazott tanácsokért. Rámutatott, hogy idén nemcsak a forradalom 56. évfordulóját ünnepeljük, de a magyar-amerikai diplomáciai kapcsolatok felvételének 90. évfordulóját is.

Az amerikai fővárosban Martonyi János a kétoldalú találkozót követően részt vesz az Atlantic Council washingtoni elemzőintézet kerekasztal-beszélgetésén, és tárgyal amerikai nagyvállalatok vezetőivel is.

A miniszter csütörtök este beszédet mond az említett évfordulók alkalmából rendezendő ünnepi vacsorán, pénteken pedig felszólal egy, a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) nevű tekintélyes külpolitikai kutatóintézet szervezésében magtartandó szakértői megbeszélésen.

A külügyminiszter pénteken találkozik az amerikai magyarság szervezeteinek képviselőivel, valamint ünnepélyesen beiktatja Daniel Hughest, Magyarország új New Orleans-i tiszteletbeli konzulját.

– MTI –








hirdet�s