Hidegben autózni: Erősködés helyett inkább bikázzunk!
„A legfontosabb eldönteni, hogy az autó miért is nem indul be. Ha az akkumulátor merült le, nehezen vagy egyáltalán nem tudja megforgatni a motort, ha viszont az indítómotor normálisan dolgozik, valamilyen szerkezeti hiba is lehet a háttérben. Ha csak az akkumulátor merült le, legegyszerűbb egy másik akkumulátorról vagy egy járó motorú autó akkumulátoráról beindítani, »bebikázni« a motort. A polaritásra azonban nagyon oda kell figyelni, mert ha felcseréljük a pólusokat, könnyen kinyírhatjuk a motor vezérlését vagy más fontos elektromos alkatrészt. Ha már beindult a motor, célszerű néhány percig járatni, mielőtt levennénk az akkumulátorról a »bikázó kábelt«, mert ha azonnal eltávolítanánk, a teljesen lemerült akkumulátor olyan mértékben megterhelné a generátort, hogy az is tönkremehetne. Ha egy dízel autó indul nehezen, az üzemanyagra is gyanakodhatunk; mínusz tíz fok alatt a gázolaj besűrűsödik, parafindarabkák válhatnak ki belőle, amelyek eltömítik a szűrőt. Egy kis forró vízzel megpróbálhatjuk felmelegíteni, de vigyáznunk kell, nehogy az elektromos alkatrészekre is jusson a vízből, mert zárlatot okozhat.”, mondta a Kecskeméti Gyula autószerelő, aki még hozzátette: legjobb ilyen hidegben jó minőségű, megfelelően adalékolt dízelt tankolni az autóba, mert az nehezebben dermed bele a rendszerbe. A szakember elmondta még: a télnek megfelelően szervizelt autóval vágjunk neki, és gondoskodjunk arról, hogy az akkumulátorunk is jó állapotban legyen, akkor ritkábban érhet bennünket kellemetlen meglepetés.
Feltettük a kérdést: mi történik akkor, ha „bikázás” helyett inkább betoljuk, behúzatjuk a kocsit? Ezeket a megoldásokat a szakember azért nem tanácsolja, mert a hideg motorban olyan erők ébredhetnek a vontatás során, amelyek megterhelik, károsíthatják annak alkatrészeit. Felmerült, hogy a katalizátoros autót nem szabad ilyen megoldással beindítani. Kecskemét Gyula elmondta: valóban jobb, ha nem kísérletezünk behúzással katalizátoros autók esetében, mert az indítási kísérletek során a motorba fecskendezett, de el nem égett üzemanyag a katalizátorba kerülhet, ahol meggyulladva tönkre teheti az abban lévő szűrőt.
ÉM-SZP