2012.02.9 16:00; Frissítve: 2012.02.9 16:00


Hideg idő – Kihűlés fenyegette egy határsértő afgán család gyermekeit Kelebia közelében

Kecskemét, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Kihűlés tünetei mutatkoztak két afgán gyermeknél, amikor határsértő családjukkal együtt elfogták őket a rendőrök Kelebia közelében – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtökön az MTI-t.

 

A közlemény szerint az öttagú afgán családot csütörtökre virradó éjszaka igazoltatták az 53-as főút 86-os kilométere közelében. A szülők 8, 3 és 1,5 éves gyermeke közül a két kisebbnél az intézkedés idején már a kihűlés tünetei mutatkoztak. Őket a Kiskunhalasi Kórházba szállították, ahol kiderült: még időben érkezett a segítség, így a gyerekek nem szenvedtek fagyási sérüléseket.

Miután az adatok ellenőrzésekor a rendőrök megállapították, hogy az anyával szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben, a családot a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltségre szállították; a szülők ellen eljárás indult.

A közlemény szerint néhány órával korábban a stabil hőkamera jelzése nyomán egy-egy szerb férfit és nőt, illetve egy koszovói férfit is elfogtak a határ közelében.

Csütörtökön a hajnali órákban újabb két afgán család ellen intézkedtek illegális határátlépés miatt az 53-as főúton. A hattagú csoportnak egy 8 és egy 3 éves fiú, illetve egy állapotos nő is tagja volt, ám ők nem szorultak orvosi ellátásra. A reggeli órákban további két felnőtt afgán férfit fogtak el a járőrök Tompa határában, így a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség alig fél nap alatt tizenhat külföldivel szemben intézkedett.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Londoni elemzők: kamatemelés jöhet, ha tovább gyengül a forint
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság [...] tovább »
Heti Válasz – Matolcsy: a pénzügyi tranzakciós illeték változhat még, a kormány adófilozófiája nem
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - "A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Frunda és Bunta ellenzi az újratemetést
Bukarest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) [...] tovább »
EU-csúcs – Mesterházy: az EU-nak is szerepet kell vállalnia a beruházások ösztönzésében
Brüsszel, 2012., május 23., szerda (MTI) - Az Európai Uniónak is szerepet kell vállalnia a [...] tovább »
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés