Hiányt pótolnak

A vasas szakmák iránt az utóbbi másfél évtizedben megcsappant az érdeklődés. A fehérgyarmati szakképző intézményben azonban hegesztőket évről-évre képeztek.

Mint Erdei János igazgató elmondta, a decentralizált szakképzési alapból nyert 2,7 millió forintból most az alumíniumhegesztéshez nélkülözhetetlen gépeket, illetve tartozékokat vásárolt az intézmény.

Keresett szakmában

A tanműhely korszerűen felszerelt, s a diákok és oktatóik igyekeznek hiánypótló teendőket is ellátni. Egy helyi vállalkozás nyolc hegesztő tanuló képzését vállalta az üzemben.

Kaszaürüből például félezernyi került a fogyasztókhoz, de készítettek csukópántot, ajtósarkot is. Kazánok, üstök hegesztésére – lakossági szolgáltatásként is – vállalkoznak. A szállítást is felvállalja az intézmény. A hegesztők keresettek az uniós országokban is. Több egykori diák számolt már be arról, hogy milyen gazdaságosan tudja kamatoztatni szakképzettségét. Az eszközöket a gázvezeték- és készülékszerelők is használják a fémipari alapképzés ideje alatt.

– Koncz Nóra –








hirdet�s