Hiánypótló az új közösségi tér Szendrőn

Akt.:
Hiánypótló az új közösségi tér Szendrőn
Szendrő – A külön „egységek” most egy nagy egésszé álltak össze.

Az októberi, III. Szendrői Gazdanapon a színes és sokrétű programok mellett egy ünnepélyes esemény is megtörtént, hiszen átadtuk a település új, többfunkciós közösségi terét – mondta ottjártunkkor Tomorszki István, Szendrő polgármestere, akitől azt is megtudtuk, a hely annak idején egy strand volt, majd a 2010-es nagy árvíz után alaposan lepusztult a terület, de egyáltalán nem mondtak le a hasznosításáról.

Többfunkciós

– Ennek az eredménye látható most – folytatta a város vezetője. – Elkészült egy szabadtéri színpad, egy külső fedett tér, vizesblokkok, és találhatóak vendégházak is rajta, melyeket ugyancsak felújítottunk.

A téren felélesztünk egy régi szendrői hagyományos rendezvényt is, ugyanis havonta kirakodóvásárt fogunk rendezni, illetve a bejáratnál elhelyezett árusítóasztalokon helyi piac is működhet. Úgy érzem, a külön „egységek” most egy nagy egésszé álltak össze a lakosság szolgálatában.

A polgármestertől azt is megtudtuk, részt vettek a miskolci és a budapesti közfoglalkoztatási kiállításokon, melyen bemutatták az eddig elért eredményeiket, a termékeiket – például az általuk gyártott térköveket, a Szendrőre jellemző kékfestő cikkeket –, valamint azokat a szolgáltatásokat, melyeket a program keretében nyújtani tudnak.

– De a fejlesztések folytatódnak, hiszen csak így érhetünk el további eredményeket – folytatta Tomorszki István. – Az önkormányzatunk létrehozott egy szociális szövetkezetet, melynek fenntartása alatt egy zöldség-gyümölcs feldolgozó üzemet létesítünk, a szükséges engedélyek beszerzésének az utolsó fázisában tartunk. Az épület felújítása jelenleg is zajlik, bízom benne, hogy a jövő év elejére működni fog.

Ez egy felépített struktúra utolsó fázisa lenne: van már hűtőkocsink, hűtőkamránk és ugye a helyben, a közfoglalkoztatás keretében megtermelt javak, melyek a közétkeztetésbe kerülnek. Ha az üzem munkába állna, mindezt helyben fel is dolgoznánk, és azt is tervezzük, hogy a környező települések hasonló áruit is.

Azt is örömmel mondta a polgármester, hogy befejeződött az általános iskolai konyha energetikai felújítása is, mely magában foglalta a tető és homlokzati részek hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, a fűtéskorszerűsítést, illetve napelemes rendszer kiépítését is.

ÉM-PA








hirdetés