Járvány

2020.04.05. 16:45

Von der Leyen: új „Marshall-terv” kell az EU megerősítéséhez

A második világháború utáni nyugat-európai újjáépítést szolgáló Marshall-tervhez hasonló nagyszabású gazdaságfejlesztési program szükséges a koronavírus-járvány miatt válságba süllyedt Európai Unió (EU) megerősítéséhez – írta az Európai Bizottság elnöke.

Ursula von der Leyen Welt am Sonntag című német lapban szereplő vendégkommentárja alapján az elképzelés mindenekelőtt a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló közös költségvetés újratervezését jelenti.

A járvány miatt a világ megváltozott, ezért a hétéves költségvetést hozzá kell igazítani az új követelményekhez – írta a brüsszeli bizottság vezetője, hangsúlyozva, hogy több nemzedéknyi időn keresztül terheli majd a közösséget „az a sok milliárd euró, amelyet most kell beruházni, hogy elkerüljük a még nagyobb katasztrófát, ezért az a felelősségünk, hogy okosan és fenntarthatóan fektessünk be közvetkező költségvetésünkből”.

Mint írta, a következő EU-s költségvetés „stratégiai beruházás a jövőbe”, ami a többi között az újító, innovatív kutatás, a digitális infrastruktúra, a környezetbarát energia, a nyersanyagok és termékek újrahasznosítására épülő úgynevezett körforgásos gazdaság és a jövő kihívásainak megfelelő közlekedési infrastruktúra fejlesztésének támogatását jelenti.

Mindez döntően hozzájárulhat egy modernebb, fenntarthatóbb és erősebb válságtűrő képességű EU felépítéséhez – írta Ursula von der Leyen, aki szerint a közösség most is megerősödve kerül ki a krízisből, mint ahogy története során mindig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!