Hetven csapat indult a második versenyen Széphalomban

Hetven csapat indult a második versenyen Széphalomban
Sátoraljaújhely-Széphalom – Széphalomban rendezték az „Anyanyelvi játékok – játékos anyanyelv” döntőjét.

2014-ben találta ki Brézai Zoltán, a Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Irodájának módszertani referense az „Anyanyelvi játékok – játékos anyanyelv” versenyt általános és középiskolások részére. Az ötletet tett is követte, és a selejtezők után a nemzetközi döntőt 2015 márciusában Széphalomban, A Magyar Nyelv Múzeumában rendezték, hiszen ennél alkalmasabb helyet egy ilyen versenynek keresve sem lehet találni.

70 nevező

– Idén több mint ezer kilométert utaztunk azért, hogy lebonyolítsuk a selejtezőket – mondta a napokban Széphalomban megrendezett döntőn Brézai Zoltán. – Idén a két kategóriában összesen 70 csapat nevezett, és egyre többen jelentkeztek a felvidéki településekről. Az „Anyanyelvi játékok – játékos anyanyelv” a szó hagyományos értelmében nem verseny, inkább játék, egy vetélkedő.

– Ez egy hiánypótló verseny – mondja Nyíri Péter, A Magyar Nyelv Múzeuma igazgatója –, amiért mindenképpen köszönet illeti Brézai Zoltánt. Azt nem tudom megítélni, minden nyelv kínál-e ennyi játékos lehetőséget, mint a magyar, de azt tudom, a mi anyanyelvünk ilyen téren szinte kifogyhatatlan készlettel rendelkezik. Ez egy olyan vetélkedő, ami megmutatja, mennyire mozgunk otthonosan saját nyelvünkben, ezért véleményem szerint sem a verseny jellege fontos ezeknek az alkalmaknak, hanem előhívja belőlünk a homo ludenst, a játékos embert. A 2015-ös győztes nagymegyeri csapat kapitánya, Sindler Martina Skype-on keresztül köszöntötte a résztvevőket, mert egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott személyesen Széphalomra utazni.

– Számomra még mindig egy hatalmas nagy élmény a tavalyi verseny, és azt kívánom, hogy nektek is az legyen. Már valamennyien győztesek vagytok, hiszen eljutottatok a döntőbe – mondta Martina.

ÉM-BG


Végeredmény

Általános iskolások

1. Mezőnagymihályi Arany János Általános Iskola: Barta Luca, Huber Evelin, Kovács Réka, Telekesi Gergő, felkészítő tanár: Hollóné Cselényi Dóra – 70 pont

2. Avastetői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Tagiskola, Miskolc: Klaj Kitti Patrícia, Pajtók Petra Nikolett, Tátrai Boglárka Kinga, Kovács Levente György, felkészítő tanár: dr. Lukácsné Forgács Beáta – 66 pont

3. Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Bodrogszerdahely: Gecse Fanni, Gulyás Boglárka, Sallai Ibolya, Tóth Eszter, felkészítő tanár: Krupi Hajnalka – 60 pont

és Tarcali Klapka György Általános Iskola: Gál Péter Zoltán, Kincses Dorina, Titkó Eszter, Zemlényi Natália, felkészítő tanár: Nyüsti Sándorné – 60 pont

5. Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola: Hazadi Noémi, Bodnár Balázs, Osváth Zsuzsanna, Molnár Márton, felkészítő tanár: Bossányi Márta – 55 pont

Középiskolások

1. Lévay József Református Gimnázium, Miskolc: Kazsimir Soma, Mitró Dániel, Németh Sára, Tirpák Orsolya, felkészítő tanár: dr. Vonáné Vincze Viktória – 68 pont

2. Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium: Antal Dominika, Lengyel Regina, Mészáros Kinga, Vitányi Barbara, felkészítő tanár: Varga Ágota – 60 pont

3. Avasi Gimnázium, Miskolc: Babos Zsófia, Berecz Flóra, Dobi Barka, Putnoky Zita, felkészítő tanár: Sramkóné Pozsonyi Judit – 58 pont

4. Boldog Salkaházi Sára Magyar Tannyelvű Egyházi Alapiskola és Gimnázium, Szepsi: Gacsay Orsolya, Gazsi Réka, Haraszti Norbert, Janitor Zsófia, felkészítő tanár: Szitás Erika – 54 pont