Hétmillióba kerül az anyukának a takarítás tinilánya házibulija után

Egy brit tini lány 20 ezer fontos – több mint 7 millió forintos – takarítási számlával lepte meg szüleit. Távollétükben házibulit tartott, amelyre az interneten csődített társakat, és a mulatság egy idő után kicsúszott az ellenőrzés alól. A mama esküvői ruháját lepisilték, az egész házat telehányták.

A 17 éves Rachael Bell azt állítja, hogy a MySpace site-on lévő weboldalát barátok feltörték, és elhelyeztek ott egy meghívót, ezért a bulire az ország minden végéből tódultak az alkohollal feltankolt tizenévesek. Több mint kétszázan jöttek össze, és olyan is volt, aki 450 kilométerről érkezett.

A lány most bujkál a szülei elől, és a Sunderland Echo című helyi lapban pénteken feladott hirdetésben kért tőlük bocsánatot. Eredetileg csak egy egyszerű bulit akartam, néhány baráttal, és tiszta őrület lett belőle. Ne haragudj, Anyu – áll a lány hirdetésében.

Amikor már csupa vadidegen érkezett, a lány bereteszelte az ajtót, erre az ismeretlenek bemásztak az ablakon. Rachael előbb azt tervezte, hogy a szülők hazaérkezéséig rendelkezésére álló néhány nap alatt rendbehozza a házat, de aztán a mama elől szégyenében megszökött.

A 48 éves tanárnő anya szerint a vendégek rosszabbak voltak az állatoknál. A ház rendbetétele a profi takarítók számára is legalább egy hónapig fog tartani. Addig a család kénytelen máshol meghúzni magát.