Hétköznapi hősök – Írókat hív vendégségbe a tanár

Szekrényes Miklós
Szekrényes Miklós
Miskolc, Sajóvámos – Szekrényes Miklóst tanár kategóriában jelölték Hétköznapi hősök díjra.

Szekrényes Miklós a sajóvámosi általános iskola korábbi magyartanáraként rendszeresen szervez író-olvasó találkozókat SMS (azaz Sajóvámosi Művészeti Staféta) néven, a program 12 éve alatt a településen járt a kortárs irodalom színe-java. A tanárnak nemrégiben jelent meg első tárcaregénye Budifoci címmel. Most pedig olvasóink őt is jelölték Hétköznapi hősök díjra.

Esterházy Péter a suliban

„2006-ban indult Esterházy Péterrel, ő volt az első vendégünk” – mesélte egy korábbi interjújában, amikor arról kérdeztük, hogyan is jött létre az SMS. „Az akkori 8. osztályomnál sokat hoztam szóba a nevét. Sok fiú volt az osztályban, az irodalom nem is érdekelte őket igazán, a futball annál inkább. Esterházynak sok focival kapcsolatos írása van, így idézgettem belőle az órákon. Amikor már sokadszor hangzott el a neve, azt mondták a fiúk, hogy ilyen ember nincs is. „Nincs? – kérdeztem vissza. – Akkor megmutatom nektek”. Végül elhívtam Esterházyt, én akkor ennél többet akartam, minthogy lesz egy rendhagyó irodalomóra. Aztán annyira jól sikerült a találkozó, hogy felmerült, lehetne máskor is csinálni… Alapvetően ez lenne a célja az egésznek: „meg­mutatni a gyerekeknek, hogy van kortárs irodalom, és az jó, szeretném megkedveltetni velük.”

szekrenyes-miklos-a-konyvevel08

Nemrégiben a tanár Miskolcra költözött, két iskolában is könyvtáros és magyartanár. „Két olyan iskolában, amelyek – hogy is fogalmazzak – benne vannak a top 3-ban, ha azt vizsgálnánk, hová jár a legtöbb halmozottan hátrányos gyerek. Arra jöttem rá, hogy úgy van értelme, hogy nekik is odaviszem az irodalmat, természetesen a gyerekirodalmat. Már mind a két iskolában volt egy-egy rendhagyó irodalomóra. Az egyikben Harcos Bálint, a másikban Turbuly Lilla volt vendég, a tanév végéig pedig további két-három író is igent mondott.

Ezek a gyerekek nemhogy irodalommal, könyvekkel sem találkoznak. Szokatlan nekik az élmény, ami lehet, hogy nem hiányzott eddig nekik, de így nem is tudják, hogy ilyen jó tud lenni. Az első két alkalom után már látom, hogy mindenképpen csinálni kell tovább” – fogalmazott.

ÉM


Döntse el Ön, kik legyenek az Észak hétköznapi hősei!
Miskolc - Szavazzon az egyes kategóriák jelöltjeire, arra a hős tanárra, önkéntesre, egészségügyi dolgozóra, mentőre, vagy rendőrre, aki önzetlenségével, önfeláldozásával, embertársai érdekében végzett áldozatos tevékenységével példaértékű munkát végez, vagy valamely esemény során kitűnt példamutatá...