Hétköznapi hősök – A mentők nem hétköznapi hősei

Hétköznapi hősök – A mentők nem hétköznapi hősei
© Illusztráció - lokal.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén – Nagyon sok jelölés ­érkezett mentő kategóriában is.

Boros József mentésirányító mentőápoló, Szűcs István, a szikszói mentőállomás vezető mentőápolója és Lukács László, mentő-gépkocsivezető, műszaki gondnok – mindhármukat jelölték olvasóink Hétköznapi hősök díjra. Mivel az idő sürget – és nagyon sok jelölés érkezett mentő kategóriában is – ezért együtt mutatjuk be a három jelöltet.

Boros József 43 éve dolgozik az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ). Kezdetben a szerencsi, illetve a tokaji mentőállomáson, mint kivonuló mentőápoló, majd a miskolci irányító csoportban mentésirányítóként tejesít jelenleg is szolgálatot. 1984-ben mentőápolói képesítést szerzett. A hosszú évtizedek alatt mit sem veszített tenni akarásából, empátiájából a betegekkel szemben. Munkatársaival szemben példamutató, így méltán tisztelik és elismerik. Pontos, megbízható, munkája szakmailag és emberileg kimagasló. Szakmai tudása, több évtizedes gyakorlati tapasztalata mellett megőrizte szerénységét és alázatát az oxiológiával szemben.

Bajtársak

Mint kollégái írják: „A szolgálatnál eltöltött évtizedek alatt megismertük személyében az igazi nagybetűs „Bajtárs” fogalmát, aki, ha baj van, első a sorban, hogy segítsen. Továbbképzéseken rendszeresen részt vesz, eredményei kiválóak. Segít az új dolgozók és a tanulók beilleszkedésében, gyakorlatában. Ötleteivel, tanácsaival, élettapasztalatával a fiatalabb dolgozók, mindennapi életét próbálja könnyíteni.”

Szücs István mentőállomás-vezető mentőápoló 41 éve dolgozik az OMSZ szolgálatában. Kezdettől a szikszói mentőállomáson, ahol jelenleg is állomásvezető. Pontos, megbízható, munkája szakmailag és emberileg kimagasló. Személyében egy szerény de nagyon precíz, céltudatos bajtársat ismertünk meg. „A 2010. évi megyénket érintő árvíz idején saját házát ajánlotta fel a mentőállomás céljára, azért, hogy zavartalan legyen a térség sürgősségi ellátása.

Észrevétlenül

Lukács László mentő-gépkocsivezető, műszaki gondnok 25 éve dolgozik a sátoraljaújhelyi mentőállomáson. Mentőápolóként kezdte, majd az eltöltött évek, a szakmai gyakorlat és szervezőkészség alkalmassá tette a szolgálatvezetői feladatra. 2004-től gépkocsivezetőként is megállja helyét. Az utóbbi években rátermettsége és a megfelelő rutin következtében az esetkocsin teljesít szolgálatot. A mentőállomás és a gépkocsik állagmegóvásában, karbantartásában jelentős szerepet vállal, valamint az új kocsivezetők kiképzésében, betanításában az élen jár. Szakmai képességeit környezete is elismeri, példaként állíthatják a fiatal kollégák elé.

– ÉM –


A versenyről

A Hétköznapi hősök versenyünkben több kategóriában (tanár, önkéntes, egészségügyi dolgozó, mentő) vártuk olvasóink jelölését. Minden 18. évét betöltött, megyénkbeli lakos jelölhetett és szavazhat: március 16-ig várjuk voksaikat. (Részletek a Borsod Online-on, A Észak-Magyarországban, és az Észak-Magyarország Facebook-oldalán találhatók.)








hirdetés










hirdet�s