Hétközi bajnokik

Az NB III-ban és a megyei I. osztályban is játszanak szerdán egy-egy bajnoki mérkőzést. A Tisza-csoportban a második fordulóból szombatról elhalasztott Berettyóújfalu–Mátészalka összecsapást pótolják a felek, míg a megyei bajnokságban a harmadik játéknapról Gyulaháza–Csenger összecsapást hozták előre.

A sorsolásunk nem a legjobb, hiszen egy kiváló csapattal kezdtünk hazai pályán, most pedig egy otthonában lelkes újonchoz látogatunk – mondta gárdája berettyóújfalui fellépése előtt Tóth Toltán, a szalkaiak edzője. – Fiatal csapatom számára ez a félév a tanulásról szól majd, ennek ellenére szerdán szeretnénk minél eredményesebben szerepelni. Sajnos, rengeteg a problémánk, Vacsilja, Szabó István, Trencsényi sérülés, Kléninger pedig eltiltás miatt nem játszhat, és kérdéses Hengsperger szerepeltetése is.

– Bodnár Tibor –