Hétfőn módosítja az Országgyűlés a BTK -t

Hétfői ülésén szavaz az Országgyűlés a Büntető Törvénykönyv (BTK) módosításáról, és lezárja a szabálysértési jogsegélyről szóló törvényjavaslat általános vitáját. Kedden tárgyalnak a képviselők a “Legyen jobb a gyerekeknek” elnevezésű 2007-2032. közötti nemzeti startégiáról is.

A Házbizottság csütörtöki döntése értelmében jövő héten hétfőn és kedden ülésezik a parlament, az azt követhető, húsvéti héten viszont nem lesz plenáris ülés. Hétfőn lesz a zárószavazás a BTK módosításáról, az új törvényjavaslat legtöbb vitát kiváltó pontjáról, a fiatalkorúakról készített pornográf felvételekről azonban már ezen a héten szavaztak a képviselők, egy módosító javaslat alapján. A döntés értelmében továbbra is bűncselekmény lesz 18 évnél fiatalabbról pornográf felvételt készíteni, az eredeti tervek szerint ez nem számított volna bűncselekménynek, ha az érintett beleegyezik.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, a Házbizottság ülése után beszámolt arról is, hogy jövő hét elején egyeztetést kezd a kormánypárti, majd az ellenzéki frakciók képviselőivel arról, hogy a gyülekezési törvény módosítása kapcsán milyen biztonsági zónát lehet kialakítani a Parlament körül, a Ház védelme érdekében.








hirdet�s