Heteken belül elkészül a miskolci iskola homlokzata

Akt.:
Az elkészült homlokzat
Az elkészült homlokzat - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Rövidesen véget ér a felújítás a korábbi Istvánffy iskolában.

A Dayka Gábor utcán már elkészült, és az új, színes falak kukucskálnak az állvány mögül a Kis-Hunyadon – néhány héten belül teljesen elkészül a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola épületeinek utcafronti homlokzatfelújítása. Vígh Roland igazgató az ­iskola életében fontos állomásnak nevezte a június ­közepén kezdődött munkákat.

– Aki jár erre, tudja, mennyire szükséges volt ez a rekonstrukció. A Kis-Hunyad utcai épület már olyan romos volt, hogy balesetveszélyre felhívó táblákat kellett kihelyezzünk, de a Dayka Gábor utcán sem volt sokkal jobb a helyzet, a nyílások körüli keretezéseknél a vakolat felvált, a könyöklők nagyon rossz állapotban voltak, ránézni is más most az iskolára – sorolta az intézményvezető.

Vígh Roland úgy fogalmazott, az iskolát fenntartó evangélikus egyház 2011 óta egyfajta társadalmi szerepvállalásként fontos feladatának érezte azt, hogy ezeket az iskolaépületeket eredeti szépségükben adják vissza Miskolc közönségének.

Eredeti szépségükben

– Így tettük ezt mikor a Kossuth Lajos Gimnáziumot átvettük, és az általános iskolában is folytatódik a munka: terveink szerint a későbbiekben a belső terek felújítása is megtörténik majd – tette hozzá. A Kis-Hunyad utcai épületet takaró homlokzatot a következő napokban elkezdik bontani, a kaput pedig várhatóan a jövő héten cserélik ki arra, amit a Szunyogh László tervező-építész, a rendelkezésre álló adatok alapján álmodott meg. Az épület teljes felújítás szeptember második felére lehet kész.

ÉM-TÁ


Az építkezés látványos fázisa
Miskolc - Gőzerővel dolgozik a kivitelező a kamara székházának felújításán. Igencsak látványos ezekben a hetekben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Iparkamara székházán zajló építkezés, szinte teljesen eltűnt ugyanis az épület homlokzataként szolgáló ügynevezett függönyfal. A Szentpáli–Széchenyi utcá...