Hetek óta képtelenek feltölteni az ország vérkészletét

Újabb rendkívüli véradásokat szervez a Magyar Vöröskereszt, mert az előző heti felhívások ellenére sem sikerült az ország vérkészletét helyreállítani. Hetek óta csak nehezen biztosítható a betegellátáshoz folyamatosan szükséges vérmennyiség. Csütörtökön 11 és 18 óra között a szervezet fővárosi, Arany János utcai székházába várják azokat, akik segíteni szeretnének. Következő héten ugyanebben az időpontban, ugyanott szintén véradó napot tartanak. De ott lesz a Magyar Vöröskereszt e hét végén a kapolcsi Bűvészeti Napok rendezvényen, illetve a többi országos fesztiválon is.

Drasztikusan lecsökkent az ország vérkészlete az emúlt hetekben. Ez annak köszönhető, hogy a szabadságok miatt nehezebb elérni a véradókat, és az iskolák is be vannak zárva. Pedig a folyamatos betegellátáshoz stabil készletre van szükség a nyári hónapokban is, nem beszélve arról, hogy ilyenkor rengeteg baleset történik az utakon. A biztonságos betegellátáshoz országosan hetente 10 ezer véradóra van szükség, ezzel szemben az elmúlt hetekben három-négyezer fővel kevesebben jelentkeztek véradásra.

Koltai Attiláné, a véradás szervezés országos szakmai vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy bár ez a probléma minden évben megismétlődik, idén mégis úgy tűnik, még nehezebb elérni a donorokat. Hetek óta képtelenek feltölteni a vérkészletet. A legnagyobb gond a fővárosban van, hiszen ott működnek azok a nagy egészségügyi intézmények, ahol a vidéki betegek ellátása is történik.

Minden 18 és 65 év közötti legalább 50 kg súlyú, egészséges embert várnak a véradásokra. Fontos, hogy mindenki magáva vigye a személy igazolványát, jogosítványát vagy útlevelét, valamint lakcímkártyáját, illetve TAJ kártyáját is. Az olyan nagy rendezvényeken, mint például a Sziget Fesztivál a külföldi állampolgárok is vért adhatnak, ha bemutatják az útlevelüket és a biztosítást igazoló kártyáját – tudtuk meg Koltai Attilánétól.

A www.veradas.hu honlapon lehet tájékozódni a júliusi és augusztusi véradások időpontjáról és helyszínéről, valamint a vérvételi kamion útvonaláról.








hirdet�s