Hét évvel ezelőtt sikerült…

Hét évvel ezelőtt sikerült…
Pénteken 18 órától Budapesten, a Ferencváros vendégeként lép pályára a Diósgyőr a labdarúgó NB I-ben.

Az összecsapás eredetileg szombaton lett volna, ám azért került át péntekre, mert – a hivatalos verzió szerint – a rendőrség nem tudná egyidőben biztosítani ezt, valamint a Honvéd – Újpest találkozót. Egyébként teljesen véletlen, hogy éppen szombaton 18 órakor játsszák a női kézilabda NB I-ben az FTC – Dunaferr rangadót… Most már persze ezen nem érdemes rágódni, bár többen jelezték szerkesztőségünk felé, hogy mivel dolgoznak, nem tudnak a fővárosba utazni.

A csapat ettől függetlenül nem lesz egyedül, mert jópár tucat szimpatizáns nekivág az útnak, mégpedig a Tiszai-pályaudvarról 13.15-kor induló vonattal. Talán közülük is sokan emlékeznek 1998 őszére, hiszen szinte napra pontosan hét éve nyert utóljára a Diósgyőr az Üllői úton: október 24-én a Kulcsár-Egressy-féle alakulat 4-3-ra verte a Vámosi Csabával (is) felálló Ferencvárost.

Több segítség kell

Reális volt-e az egy pont szombaton, a Sopron ellen? – kérdeztük elöljáróban Zoran Kuntićtól, a piros-fehérek megbízott edzőjétől.

– Egy edző mindig győzni szeretne és ugyanígy van ezzel a profi labdarúgó is – kezdte a fiatal “mester”. – Már az elején hátrányba kerültünk, ami alapjába véve nem jött jól, de sikerült talpra állnunk, ami pozitívum. A második félidőre a Sopron nagyon beállt, s bár a fiúk akartak, nem tudtuk őket megbontani a széleken, nem jöttek beadások, egyszóval nem voltunk elég hatékonyak.

A bajnoki táblázatra nézve kiderül, hogy a DVTK vészes góliszonyban szenved, hiszen nyolc meccsen csak ötször sikerült bevenni a riválisok kapuját: Eddig két mérkőzésen ültem a kispadon, és azokon betaláltunk, bár ez egyik alkalommal sem volt elég a győzelemhez – mondta Zoran Kuntic. – Középpályáról több segítség kell a csatároknak, sokkal agresszívebb, határozottabb előrejátékra van szükség… és labdák oldalról.

Boldog lenne

A DVTK – nem túlzás leírni – a kiesés elkerüléséért küzdő Ferencvároshoz látogat, amely egy ponttal van a tizenharmadik helyen, éppen a Diósgyőr mögött. Zoran Kuntić számára minden bizonnyal érdekes lesz edzőként visszatérni az Üllői útra, ahol annak idején egy csodálatos szezont töltött.

– Valóban sikeres év volt, amire büszke vagyok – jelentette ki a tréner. – De: most egy másik csapatnál dolgozom, vagyis mindent megteszek azért, hogy a Diósgyőr jó eredményt érjen el a Ferencváros ellen. Én lennék a világ legboldogabb embere, ha nyerni tudnánk a zöld-fehérek otthonában.

Vámosi eltiltása letelt, de Tamási, Almási és Pintér még mindig sérült, mintahogy Dianu is az, aki otthon, Romániában kezelteti magát, s csak akkor tér vissza, ha egészséges lesz.

MI

A DVTK várható kezdőcsapata
Kövesfalvi – Farkas V., Vámosi (Katona), Gáspár, Farkas N. – Halgas, Vitelki, Sipeki, Binder – Horváth F., Tisza

A forduló további programja

Szombat:
Tatabánya – REAC 14.30,
Sopron – Vasas 18.00,
Pápa – Győr 18.00,
Fehérvár – Kaposvár 18.00,
Honvéd – Újpest 18.00.
Vasárnap:
Zalaegerszeg – MTK 11.30,
Debrecen – Pécs 17.00.








hirdet�s