Hét év után rács mögött a szikszói kettős emberölés gyanúsítottja

Hét év után rács mögött a szikszói kettős emberölés gyanúsítottja
Hét év után rács mögött a szikszói kettős emberölés gyanúsítottja
Miskolc, Szikszó – Genetikai vizsgálattal azonosították, akár életfogytiglant is kaphat.

Hét év eltelte után csütörtökön letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, akit egy 2011. áprilisában Szikszón történt bűncselekmény ügyében nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.

Rendőrnek adta ki magát

A rendelkezésre álló adatok szerint 2011. április 16-án egy ismeretlen, magát miskolci rendőrnek kiadó férfi felhívta a sértetteket – egy idős házaspárt – vezetékes telefonjukon, és közölte, hogy tudomásukra jutott, hogy idegen személyek bemásztak a kertjükbe. Tájékoztatása szerint a kollégák 10-15 percen belül a helyszínre mennek, ezért kérte, hogy hagyják nyitva a kaput. Az idős házaspárnak azonban gyanússá vált a telefonhívás, ezért a 112-es segélyhívón bejelentették azt. Az ügyeletes tiszt kérte, hogy zárkózzanak be, és ne engedjenek be idegeneket, küld a helyszínre rendőröket.

Miután a házaspár észlelte, hogy valóban ismeretlen személyek csengetnek a házba, ismételten hívták az ügyeletet, ekkor az egyenruhások is megérkeztek, de az idegeneknek már nyomuk nem volt.

A házaspár holttestét ezután 2011. április 20-án fedezte fel az egyik szomszéd.

Felfüggesztett nyomozás

Mivel az elkövetők kiléte nem volt megállapítható, a nyomozást 2015. decemberében felfüggesztették, majd 2018-ban a genetikai szakértői vélemény alapján beazonosították a gyanúsítottat.

Kiemelt tárgyi súlyú ügyről van szó, bűnösség megállapítása esetén 10 évtől 15 évig, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, ezért a bíróság álláspontja szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Mivel a gyanúsított esetleges elkövető társainak felkutatása folyamatban van, az is feltehető, hogy a gyanúsított a bizonyítást veszélyeztetné, ezért a bíróság 2018. december 22-ig letartóztatta. A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

ÉM-SZB