Hét év óta a legkevesebb amerikai katona van Irakban

100 ezer fõ alá csökkent az Irakban állomásozó amerikai katonák száma – jelentette szerdán egy katonai szóvivõ Irakban. Augusztusra feleannyian lesznek, jövõ év végéig pedig teljes egészében kivonják az amerikai hadsereget.

“Nagyjából 98 ezren szolgálnak jelen pillanatban” – írta Elizabeth Feste fõhadnagy. Ez azt jelenti, hogy az amerikaiak vezette megszállás kezdete, azaz 2003 óta a legkevesebben vannak az arab országban. A legtöbb amerikai 2007-ben állomásozott Irakban, miután George W. Bush akkori amerikai elnök elrendelte a csapaterõsítést az egyre durvuló felekezeti összecsapások és merényletek miatt. A biztonsági helyzet azóta némileg javult, a Pentagon pedig inkább Afganisztánra kívánja összpontosítani a figyelmét. A Bagdad és Washington közötti kétoldalú megállapodás szerint augusztus végéig valamennyi harcoló alaklulatot kivonják Irakból. 50 ezer amerikai – kiképzõk és tanácsadók – ugyanakkor még maradnak egy ideig.. A hadsereg teljes kivonulását 2011 végére fejezik be a jelenlegi tervek szerint.








hirdet�s