2012.01.26 19:31; Frissítve: 2012.01.26 19:31


Hernád-menti településeket védő gát épült Borsodban

Szentistvánbaksa, 2012. január 26., csütörtök (MTI) – Elkészült a három Hernád-menti települést, Szentistvánbaksát, Hernádkércset és Nagykinizst egy esetleges árvíztől védő gát, a másfél milliárd forintos beruházást csütörtökön adták át.

A több mint öt kilométer hosszúságú árvízvédelmi védvonal az unió pénzügyi támogatásával, a kohéziós alap társfinanszírozásával épült meg, a másfél milliárd forintos beruházáshoz a településeknek nem kellett hozzájárulniuk, csupán az 57 millió forintba kerülő előkészítés 15 százalékát kellett állniuk.

A gát építése tavaly nyáron kezdődött, a kivitelezők 150 ezer köbméter földet, 800 tonna betont és 120 tonna vasat építettek be, és közmunkásokat is foglalkoztattak.

Az avatáson Barabás Ákos, a Belügyminisztérium főosztályvezetője elmondta: jószerivel minden második évben árvíz pusztított árvíz a Hernád mentén, 2010-ben addig soha nem látott áradat vonult le. Szentistvánbaksa, Hernádkércs és Nagykinizs árvízi veszélyeztetettsége ezzel a gáttal úgyszólván megszűnik, csaknem hatmilliárd forintnyi vagyon kerülhet biztonságba.

Ódor Ferenc, a térség fideszes országgyűlési képviselője az MTI-nek azt mondta: most már csaknem valamennyi Hernád-menti települést gát véd, várhatóan az idén elkészül Felsődobsza védvonala is, tennivaló még a garadnai öblözet községeinél lesz.

- MTI -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Menteni kellett a vizibusz utasait este a Dunán
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Harminchárom embert mentettek ki a tűzoltók éjszaka a Dunában rekedt [...] tovább »
A heves zivatarok miatt országszerte riasztást adtak ki
    Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A délutántól várható viharos széllel és [...] tovább »
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Életének 84. évében elhunyt Lengyel Erzsi Jászai Mari-díjas [...] tovább »
A városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet a Magyar Építészeti Múzeum
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Az Ötvenhatosok terére tervezett múzeumnegyedben kaphat helyet a Magyar [...] tovább »
A Vörös Hadsereg által lemészárolt magyar hadifoglyok azonosításán dolgoznak
    Bata Alexandra, az MTI tudósítója jelenti: Varsó, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Vörös [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés