Érzelmi hullámvasút, amit a történetet ihlető család átélhetett

A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik zsűritagjával, Deák Kristóf filmrendezővel beszélgettünk, akinek Mindenki című alkotása 2017-ben elnyerte a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó Oscar-díjat. A rendező zsűritagként érkezett a fesztiválra, de egyúttal magával hozta legújabb, Foglyok című nagyjátékfilmjét, amelynek ősbemutatója így a CineFesthez kötődik.

Úgy tudom, már tavaly is meghívták a CineFest versenyprogramjának zsűrijébe. Miért csak egy évvel később „sikerült megérkeznie”?

Teljesen prózai oka van, ugyanis akkor forgattuk a Foglyokat, amit nem hagyhattam ott több napra. Éppen ezért nagyon örülök, hogy idén végre eleget tudtam tenni a meghívásnak, és az egész hetet Miskolcon tölthettem. Nem szoktam ilyen rövid idő alatt ennyire sok filmet, főleg nagyjátékfilmet megnézni. Az utóbbi hónapokban pedig a kislányunk születése miatt még inkább besűrűsödtek a napjaim, nem volt időm moziba járni. Külön öröm, hogy egy hét alatt ennyire sok színvonalas filmet láthattam.

Mennyire nehéz ilyenkor a döntés?

Szokták mondani, hogy „a zsűrinek nehéz dolga van”, és nekünk valóban nehéz dolgunk volt. Több olyan film is szerepelt a versenyfilmek között, amelyek igazán jelentős alkotások. Ennek köszönhetően a zsűri gyakorlatilag két táborra szakadt. Volt egy film például, amit páran nagyon szerettünk, mások viszont egyenesen utálták. Szerencsére Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámájának teljes egyetértésben ítélhettük oda a Pressburger Imre-díjat. Már az alapfelállás is egy elképesztő világot mutat be. Egy meg nem nevezett dél-amerikai országban, az Andok fennsíkjain egy gyerekekből álló gerillacsapat tart fogva túszként egy negyven év feletti amerikai nőt, miközben félig katonaként, félig teljesen „szabadjára engedett” gyermekként élik az életüket. Egyszerre költői és szép a film, mindemellett hihetetlenül brutális és vad.

A Foglyok premierjét kezdettől fogva a CineFestre tervezte?

A fesztivállal arra a megegyezésre jutottunk, hogy – ha már úgyis zsűritag vagyok – miért is ne mutassuk meg a filmet itt a magyar közönségnek. Ettől függetlenül nemzetközi fesztiválon lesz a világpremier hamarosan – év végén pedig a Duna Televízióban tekinthetik meg a hazai nézők –, hiszen a Foglyok nem mozifilmnek, hanem televíziós nagyjátékfilmnek készült.

Makk Károly nyilatkozta évekkel ezelőtt, hogy sokszor jobban szeret kevésbé intellektuális színészekkel dolgozni, akik kérdés nélkül végrehajtják, amit kér. Ön milyen színészekkel szeret dolgozni és hogyan vezeti őket?

Számomra a filmkészítés totálisan kollaboratív dolog. Angliában azt tanultam, hogy a színész autonóm, önálló művész, aki egy csomó kreatív feladat elvégzésére képes, hiszen ezt tanulta, és ezt a képességet fejlesztette magában hosszú évekig. Rendezőként pedig nem szabad elvégeznem a színész helyett a saját munkáját. A legfontosabb dolog az elején történik, amikor kiválasztom azt a színészt, akivel együtt tudunk alkotni. Ehhez kell egy jó ösztön. Aztán a forgatás előtt töviről hegyire átbeszélünk mindent a szerepükkel kapcsolatban. Ők hozzák a saját elképzeléseiket, abból én lenyesegetek vagy éppen hozzáteszek valamit, de amikor már érzem, hogy egy hullámhosszon van a gondolkodásunk, onnantól kezdve szeretem hagyni, hogy nekiinduljanak. Játsszanak – a saját eszköztárukból merítve – az adott karakterrel, hozzátegyék a fontos apróságokat, amitől igazi lesz az egész. Nekem a forgatáson pedig rengeteg technikai rendezési kérdésre is marad időm figyelni („gyorsabban, lassabban, itt fordulj meg, ott nézz jobbra”), mert rábízhatom a színészre, ami az ő dolga. A világ legjobb rendezője is hazudik talán, ha azt mondja, hogy a legapróbb részletekig leinstruál egy színészt, és minden pontosan úgy történik, ahogyan lediktálta. Szerintem ez illúzió. Viszont egy jó együttműködésnél kérés nélkül is pont olyan lesz még a karakter legkisebb szemvillanása is, mint amit elképzeltem.

Szélsőséges emóciókat váltott ki belőlem a Foglyok. Az egyik pillanatban nevettem, utána sírtam, majd sírva nevettem és később sírtam azon, hogy nevetek. Alapvetően mennyire szánták „vicces” filmnek?

Biztos, hogy nem szimpla vígjáték, de van humora, ez kétségtelen. Az alaptörténet, az anekdota, amiből dolgoztunk, bennünk – Vörös András forgatókönyvíróval, aki megismertetett ezzel a valóban megtörtént sztorival – keserédes érzést hagyott. Mert egyszerre volt groteszk és vicces, valamint megdöbbentő és hátborzongató egyben. Vannak nagy magyar filmklasszikusok, mint a Tanú vagy még inkább az Isten hozta, őrnagy úr!, amelyeket ugyanígy képesek vagyunk végigröhögni, miközben tudjuk, hogy hátborzongató, ami a filmvásznon történik. Ezt a hangulatot szerettem volna mindenképpen megtartani, ezért végig „ezzel a szemüveggel” írtuk a forgatókönyvet. Így jött ki, hogy vannak egészen komédiába illő jeleneteink is, de vannak eléggé erőszakos, kegyetlen és érzelmes pillanatok is. Körülbelül az az érzelmi hullámvasút, amit a történetet ihlető család anno átélhetett.

Számtalan forgatókönyvet olvas, miért pont ez a történet fogta meg?

Úgy éreztem, hogy ezzel új szemszögből lehet elmondani valamit az emberi természetről és az elnyomó rendszerek működéséről, ami most, 2019-ben is ugyanolyan érvényes és fontos lehet. Úgy akartam kezdeni a filmet, hogy a főszereplőnk – Sára karaktere – éli világát a Rákosi-rendszerben. Vele pont semmi borzasztó nem történik, tehát úgy tesz, mintha minden rendben lenne – sőt el is hiteti magával. Pont ez a veszélyes és egyben érdekes számomra az elnyomó rendszerekben. Nem úgy néznek ám ki, mint a filmekben, hogy minden egyes polgár napról napra borzasztóan szenved és rettenetesen el van nyomva. Süt a nap, a legtöbb ember nyáron elmegy a strandra, télen meg korcsolyázni, a legtöbb ember elmegy reggel dolgozni, és a legtöbb ember a családjával tölti az estét. Tehát a legtöbb ember mit sem érez abból a saját bőrén, hogy elnyomó rendszerben él. Csak akkor, amikor a rendszer egyszer csak ellene fordul – és ez történik a filmbéli főszereplőnkkel is.

Névjegy: Deák Kristóf

Élete:

Deák Kristóf Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, vágó, forgatókönyvíró és filmproducer Budapesten született, 1982. június 7-én, Deák Csaba faipari mérnök és Deákné Ács Enikő francia tanár, énekes-dalszerző gyermekeként.

Felesége és egyben pár hónapos kislányának édesanyja Nina Kov koreográfus.

Tanulmányok:

Sikerek: