Hepatitis fertőz Hajdúhadházon

Háromezer gyermek beoltására készül a tisztiorvosi szolgálat a jövő hét elején a Hajdú-Bihar megyei Hajdúhadházon. A 14 ezer lakosú településen június óta összesen nyolcan – egy felnőtt és hét gyermek – betegedett meg a fertőző májgyulladás “A” vírusától. Jelenleg négy utcában csaknem 1500 ember kap védőoltást – tudta meg a Független Hírügynökség.

Egy éppen kitörő Hepatitisz-járvány megfékezésére készülünk – mondta Kohut Zsuzsa regionális tisztiorvos csütörtökön a Független Hírügynökség helyi tudósítójának Hajdúhadházon. Az első megbetegedések eleinte családon belül történtek, de később a település egymástól távolabbi pontján, egymással közvetlen kapcsolatot nem ápoló gyerekek is megfertőződtek . Emiatt már napok óta oltják a leginkább érintett négy utca ( Irinyi, Bercsényi, Vénkert, Viola) lakóit, csaknem 1500 – tette hozzá a tisztiorvos. A most alkalmazott oltóanyag csak 3 hónapos védettséget ad. A járványügyi szakemberek szerint nagy az átfertőzöttség veszélye, ezért kell az úgynevezett aktív, azaz öt évig védettséget biztosító védőoltásban részesíteni a településen minden 14 éven aluli gyermeket.

A Hepatitis “A” vírus zsúfolt környezetben, rossz higiéniés viszonyok között terjed a gyomor és a bélrendszeren keresztül. A betegség általában széklettel fertőz, illetve ha ivóvízbe vagy élelmiszerbe kerül. A helyi kisebbségi önkormányzat elnöke Hortó József elmondta: mindenben segítik a tisztiorvosok munkáját, és felhívják az emberek figyelmét az étkezések előtti és a WC-használat utáni kézmosás fontosságára.

A tisztiorvosi szolgálat a háziorvosok mellett, rezidenseket és debreceni katasztrófaorvosokat kért fel a tömeges oltásra. A tervek szerint a jövő héttől 10 orvos oltja majd a gyerekeket. Két helyen dolgoznak majd, várhatóan egy hétig. A tisztiorvosi szolgálat szervező munkáját nehezíti, hogy a helyi önkormányzati hivatal munkatársai szabadságukat töltik. A hivatal két hétre bezárt, ezért a szakemberek csütörtökön a település vezetői közül senkivel sem tudtak személyesen találkozni.



Sporthírek






hirdet�s