Hengereltek a hidasnémetiek

Akt.:
A csapat a szurkolóknak köszöni a buzdítást a szántói mérkőzés után
A csapat a szurkolóknak köszöni a buzdítást a szántói mérkőzés után - © Fotó: Hidasnémeti VSC
Hidasnémeti, Miskolc – Csoportrangadót nyert a határ menti település csapata, amely már első számú bajnokesélyes.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjának csúcsmérkőzését szombaton délután Abaújszántón játszották. A két gárda korábban különversenyt vívott, a meccs azonban valószínűleg választ adott arra a kérdésre, hogy melyik alakulat nyeri majd a pontvadászatot. A vendég – és a második vonalban egyedül veretlen – Hidasnémeti 5-1-re nyert, így a vesztett pontokat tekintve 7 pontos előnyt szerzett a szántóiakkal szemben.

Amennyiben elsők leszünk, vállaljuk a megyei I. osztályt.” Becse Csaba

Fiatalok, lelkesek

– Nagyon jól játszottunk, igazi csapatként működtünk, a fiúk kitettek magukért, és akár nagyobb arányban is nyerhettek volna – mondta Becse Csaba, a Hidasnémeti Vasutas Sport Club elnökségének tagja, a település polgármestere. – Remek hangulatban fociztunk, szurkolótáborunk felnőtt a feladathoz, a nézők felét ugyanis mi, hidasiak adtuk. Bebizonyítottuk, hogy megérdemeljük az első helyet, bár még hét mérkőzés van hátra, és mindegyikre nagyon oda kell figyelnünk, szó sem lehet a lazításról. Együttesünket fiatalok alkotják, játékosaink lelkesek, akarnak, becsületesen küzdenek, annak pedig nincs értelme, hogy „szlovákoznak” minket, hiszen az átjárók magyar gyerekek, akik magyarul beszélnek. Már most megjegyzem, hogy amennyiben elsők leszünk, vállaljuk a megyei I. osztályú szereplést, nálunk minden – gondolok a tárgyi, a személyi és az anyagi feltételekre – adott a magasabb nívóhoz. Az utánpótlás-nevelés terén vagyunk hátrányban, egyedül az U16-os korosztályt kell megszerveznünk, de ezt a fajsúlyos feladatot is meg fogjuk oldani. A csapattól most várjuk a jó folytatást, aztán rajtunk, vezetőkön a sor.

Más kategória

A vesztes abaújszántóiak edzője, Sánta Zsolt így értékelte az összecsapáson látottakat:

– A téli felkészülésünk nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna. A játékosaink ugyanis munkahelyi elfoglaltságuk miatt ritkán látogatták az edzéseket, és ez a tény most, a rangadón is kiütközött. Eleve nagy hátránnyal vonultunk a gyepre: a meccs előtti napokban Kéméndi Dávid Németországba ment dolgozni, aztán eltiltása miatt Burai István sem léphetett pályára. Mindketten védők, és mindketten nagyon hiányoztak hátsó alakzatunk tengelyéből. Ez döntött, ráadásul mi görcsösek voltunk, ellenfelünk pedig nagy önbizalommal lépett pályára. Aztán 0-0-nál nem kaptunk meg egy szerintem jogos 11-est, pedig ha esetleg 1-0-ra vezetünk, talán másként alakult volna a találkozó. Mindez persze semmit nem von le a vendégek érdemeiből, a két csapat nincs egy kategóriában, Hidasnémetiben most minden a labdarúgásról szól, bajnoki címüket borítékolni lehet, és ha érvényesül a papírforma, akkor természetesen megemeljük a kalapunkat előttük. Mi sem tettünk le a megyei elitről, lehet még visszalépés, de az is, hogy valamelyik egyesület gárdáját nem nevezik be. Szóval készenléti állapotban leszünk a nyárig, ha pedig nem jön össze, akkor sem keseredünk el, legközelebb is megcélozhatjuk a feljutást.

Kolodzey Tamás


Megtelt a sporttelep

Megjelent tudósításunkban 450 (!) nézőt írtunk. Megkérdeztük ifj. Soltész Zoltántól, az Abaújszántó VSE elnökségi tagjától, hogy ez a szám valós látogatottságot jelent-e, mire így felelt:

– Abszolút, hiszen tele volt a pálya és a környékbeli parkolókban sem akadt egy hely sem. Amikor kiértem a sporttelepre, szó szerint megijedtem a tömegtől, attól féltem ugyanis, hogy nem fogunk elférni. Hidasnémetiből jött vagy száz törzsszurkoló és a vendégszimpatizánsok az oldalvonalak mentén is szorongtak. A mi csapatunkat szintén rengetegen biztatták: tapsoltak nekünk a helyiek és Gönctől „lefelé” még sokan. Ami a meccset illeti: 25 percig nem volt különbség a csapatok között, de utána kiütközött és gólokban is kifejezésre jutott az edzéstelenségünk.


„Ideje lenne már Fortunának mellénk is állni”

A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 23. fordulójában négy meccset játszottak vasárnap.

 

„A csapat köszöni a szurkolótábor fantasztikus biztatását”

A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 23. fordulójában szombaton három meccset játszottak.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s