Helyszíni tárgyalás Arnóton: Szúrt, de nem akart ölni…

Akt.:
A helyszínen rekonstruálták a történteket
A helyszínen rekonstruálták a történteket - © Fotó: Ádám János
Arnót, Miskolc – Édesanyját akarta hazavinni, de emberölés lett a vége.

Ezen a héten előbb tanúkihallgatásokkal folytatja a Miskolci Törvényszék dr. Dósa Ágnes vezette büntetőtanácsa az úgynevezett „arnóti emberölés” tárgyalását. A hivatalos megfogalmazás szerint a 28 éves K. József ellen „különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények” miatt folyik a büntetőeljárás. Ennek részeként kihelyezett tárgyalás volt szerdán Arnóton, az emberölés helyszínén.

Molotov-koktéllal érkezett

Mint korábban írtuk, a fiatal férfi 2014. augusztus 2-án ittas állapotban megjelent Arnóton, Sz. Ferenc házánál, hogy azt felgyújtsa. A férfi az idősebb emberre az édesanyjával fennálló kapcsolata miatt haragudott. A magával vitt betondarabbal bedobta az egyik szoba ablakát, majd egy hígítóval töltött műanyag palackba textilrongyot nyomott és annak végét meggyújtotta. Ezt a Molotov-koktélt akarta bedobni az ablakon. A flakon azonban lepattant az ablakpárkányról és az ablak előtti füves területen esett le, ahol tovább égett.

A házigazda baltával a kezében szaladt ki a csörömpölésre és a „támadó” felé sújtott a kerítés felett. A vádlott ekkor bakancsából elővett egy 21 centiméter hosszúságú kést és a kerítésen keresztül nagy erővel mellkason szúrta a férfit, majd elfutott. A megszúrt férfi pár lépés után összeesett és meghalt.

targyalas-05-aj

A helyszíni tárgyaláson az emberöléssel vádolt férfi együttműködést tanúsított és megmutatta, véleménye szerint pontosan mi történt azon a szerencsétlen estén. Azt mondta, hogy ő az édes­anyját szerette volna hazavinni, azért ment a házhoz, nem volt szándékában megölni a házigazdát. A késsel való szúrást ösztönös, védekező mozdulatnak mondta, mert a férfi baltával támadt rá. Nem gondolta, hogy a szúrás a másik férfi halálát okozza.

Újrajátszott jelenet

A bíróságnak lesz még bőven dolga a bizonyítással, hiszen az igazságügyi orvosszakértő szerint nem minden úgy történt, ahogy a vallomásban elhangzott. Például kétféle szúrt seb is volt az elhunyt férfin, amelynek egyike kétségtelenül a halált okozó sérülés volt.

– Szaniszló Bálint –


Huszonegy centis késsel szúrta le haragosát Arnóton

Arnót, Miskolc – A betondarab igen, de a Molotov-koktél nem talált célba. tovább »

Videó: Előzetes letartóztatásban az arnóti emberölés gyanúsítottja

Arnót, Miskolc – A nyomozási bíró további fogva tartását rendelte a 27 éves terheltnek. tovább »

Végzetessé fajuló családi viszony Arnóton

Arnót, Miskolc – Anyja élettársán ejtett halálos késszúrást egy 27 éves férfi Arnóton. tovább »









hirdetés