2023.10.20. 08:00
A rendőrség megválaszolta, hogyan jutnak el a vonatos FTC drukkerek a stadionhoz
Miskolc - A városi, vármegyei rendőrök mellett készenlétisek is részt vesznek a focimeccs biztosításában.
Kilenc évvel ezelőtt, a 2014. október 4-én lejátszott DVTK – FTC (2-1) meccsen, amely a legutóbbi Diósgyőrben elért piros-fehér sikert hozta, ennyien voltak a vendégszektorban
Fotó: Veres Viktor
DVTK – FTC NB I-es labdarúgó mérkőzést rendeznek vasárnap 17.45-től, Diósgyőrben.
Szavazás
Korábbi szavazásokÖn szerint mi lesz a Diósgyőri VTK-Fradi meccs végeredménye?
A bajnokival kapcsolatban a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságot kérdeztük.
Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy a mintegy 12 ezer fő előtt megrendezésre kerülő mérkőzés, – azzal, hogy ritkaságnak számító technikai telt ház előtt zajlik majd, – mennyiben igényelt más szervező munkát biztosítási, rendvédelmi szempontból, – tekintettel arra is, hogy a vendégszurkolók létszáma kimagasló lesz –, mint egy kisebb, 6-8 ezres látogatottságot hozó mérkőzés, illetve azt is kérdeztük, hogy a mérkőzés napján hány olyan rendőr lesz szolgálatban, akinek a mérkőzéssel kapcsolatban lesz feladata, illetve, hogy a miskolci és megyei rendőri állományon túl lesznek-e jelen a készenlétisektől is rendőrök.
,,A mérkőzést kellő létszámmal biztosítja majd a feladatra vezényelt rendőri állomány. A DVTK-FTC kiemelt biztonsági kockázatú NB I-es labdarúgó mérkőzés, ezért a Miskolci Rendőrkapitányság állományán túl a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársai fognak feladatokat ellátni a biztosításban” – közölte a rendőr-főkapitányság.
Érdeklődtünk arról is: szemmel látható, érzékelhető lesz-e a rendőri jelenlét ezen a napon Miskolc városában, amire ezt a választ adták:
,,A nap folyamán Czinege László rendőr dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány az egész vármegye területére fokozott ellenőrzést rendelt el. Ebből kifolyólag nem csak Miskolc város közigazgatási területén és a DVTK stadionban, hanem az egész vármegyében fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani.”
A Miskolcra érkező ferencvárosi drukkerekkel kapcsolatban arról érdeklődtünk, hogy a vonattal közlekedő vendég szurkolók vonulhatnak-e gyalog a stadionig, vagy különjáratú tömegközlekedési eszközökkel utaznak majd a mérkőzés helyszínére, illetve azt kérdeztük, hogy az autóval érkező fővárosi szurkolókat a város határában összegyűjtik-e, hogy rendőri felvezetéssel jussanak el a stadionhoz.
,,A Tiszai pályaudvarra különvonattal érkező vendégszurkolók az erre a célra bevont tömegközlekedési eszközzel, illetve rendőri felvezetéssel érkeznek majd meg a Miskolc, Andrássy út 61. szám alatt található DVTK stadionhoz. A közúton, gépjárművel érkező vendégszurkolók szintén rendőri felvezetéssel fognak eljutni a sportlétesítményhez” – közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy összességében mekkora létszámú vendégtáborra számítanak, amivel kapcsolatban ezt írták:
,,A vendégszurkolók számával kapcsolatban nincs pontos információnk, de több mint ezer főre lehet számítani.”
A rendőrségi közleményben egy kérést is megfogalmaztak a hazai, vagyis a DVTK drukkerek számára:
,,Kérünk mindenkit, hogy mindenki időben induljon el a sportrendezvényre, és aki csak teheti, használja a tömegközlekedést!”
A pirotechnikárólA police.hu internetes oldalon sajtóközleményt is közzé tett a csütörtöki napon a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság, amely a következőket tartalmazza: ,,A DVTK – FTC NB I-es labdarúgó-mérkőzést 2023. október 22-én 17.45 perctől a miskolci DVTK stadionban (3533 Miskolc, Andrássy Gyula utca 61.) rendezik meg. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 30. §-a, valamint a Rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. BM rendelet 26. §-a alapján fokozott ellenőrzést rendelt el ezen a napon 11 órától 24 óráig a vármegye közigazgatási területére. A rendőrség kiemelt figyelmet fordít a szabálysértések, bűncselekmények megelőzésére, megszakítására a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében, ezért felhívjuk a szurkolók figyelmét arra, hogy a pirotechnikai eszközök használata, illetve birtoklása is szabálysértést képez, annak feltalálása esetén az azt birtokló személlyel szemben minden esetben szabálysértési eljárást kezdeményezünk. A rendőrség kéri a szurkolókat, hogy a fenti intézkedések végrehajtásában a feladatra vezényelt rendőrök munkáját segítsék, türelmükkel, megértésükkel támogassák!” |